Az Amorphis gitárosának kiváló lehetőséget hozott a Covid-19 miatti leállás, régóta dédelgetett álma válhat most valóra.

Silver Lake

A Nuclear Blast Records tegnap hozta nyilvánosságra, hogy az Amorphisban zenélő Esa Holopainennel lemezszerződést írtak alá, amely keretében a Silver Lake nevű projektje fog bemutatkozni. A gitáros így nyilatkozott a friss igazolásról: „Ahogy már hallhattátok, az első szólólemezemen dolgozom. Valójában inkább egy projektnek nevezném, amelyet én vezetek és olyan különböző zenészek és énekesek lesznek benne, akikkel volt szerencsém az elmúlt években megismerkedni. Évek óta motoszkált ez az ötlet a fejemben, most hogy a Covid-19 mindenkit megviselt, eljött a megfelelő idő a kreativitásra és hogy beindítsuk a gépezetet. A neve Silver Lake By Esa Holopainen és nagy örömmel jelenthetem be, hogy aláírtunk a Nuclear Blasthoz. Ez egy elég kézenfekvő döntés volt, mert az NB az Amorphis kiadója is, így személy szerint nagyon jól ismerem a stábot. Az is természetes lépés volt számomra, hogy a Grey Beard Concerts & Management fogja képviselni a szóló dolgaimat is. Alig várom, hogy felfedjem a művészek kilétét, akikkel együtt dolgozom a Silver Lake-ben.”

Markus Staiger, a kiadó és a cégcsoport tulajdonosa is megszólalt: „Egy közel három évtizede tartó barátság a miénk, az Amorphis korai időszakához nyúlik vissza, ekkoriban állapodtunk meg a Relapse-szel az európai terjesztésről. Esa Holopainen egy neves gitáros, akinek innovatív játékstílusa jól felismerhető, természetes volt számunkra, hogy a szólólemezét is mi adjuk ki. Nagyon meglepődtem, mennyire másképp szól, Esa eddig titkolt oldalát fedte fel a zenéjében. Az a tény, hogy annyi barátja dolgozott az albumon vendégként, csak még tökéletesebbé teszi ezt a fantasztikus felvételt, és meg vagyok győződve róla, hogy ezt nemcsak az Amorphis-rajongók fogják szeretni.”


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás