fbpx

A Black Star Riders énekese, Ricky Warwick 2021 elején jelentkezik új lemezzel, melyhez a limitált kiadásra lecsapók megkapják 2015-ös feldolgozásalbuma újrakiadását is. A saját dalok közül viszont máris bemutatta az elsőt, a Fighting Heartot.

Ricky Warwick 2020

Ricky Warwick (Black Star Riders, Thin Lizzy, The Almighty) ma bejelentette, hogy 2015 után vadonatúj stúdióalbummal jelentkezik ‘When Life Was Hard And Fast’ címmel, melyet a Nuclear Blast 2021. február 19-én jelentet meg. Az első kislemezdal, a Fighting Heart mindjárt klippel együtt jött ki.

Az album előrendelhető különböző formátumokban, beleértve a 2 CD digipack verziót, amely magában foglalja előző lemezét, a 2015-ben már megjelent feldolgozásalbumot, a ‘Stairwell Troubadour’-t is. Az akkor csak Pledge Music-finanszírozásban, kis példányszámban került forgalomba, a nemzetközi kiadó most szélesebb körben elérhetővé teszi a lemezt.

Ricky így nyilatkozott a dalról: „A Fighting Heart annak ünnepe, hogyan inspirálhat és motiválhat minket napi szinten a zene, az irodalom, a művészet és a filmek. Ezek a dolgok megváltoztathatják a világot? Ki tudhatná biztosan? De hiszek abban, hogy a hangos gitárok és a rock ‘n’ roll megőrizhet egy darabkát mindannyiunkból.”

Az album felvételeinél Rickyhez csatlakozott Robert Crane (basszusgitár), Xavier Muriel (dobok) és Keith Nelson (gitár), valamint számos különleges vendég, köztük Joe Elliott a Def Leppardból, Andy Taylor, aki korábban a Duran Duranban muzsikált, Luke Morley a Thunderből, Dizzy Reed a Guns N’ Rosesből és Ricky lánya, Pepper. Keith volt a producere is az anyagnak, korábban dolgozott már a Buckcherryvel, a Blackberry Smoke-kal és Alice Cooperrel is. A gitáros megjegyezte, hogy „Ricky egy igazi rock ‘n’ roll szellem… Hihetetlen történeteket mesél, és egyedülálló stílusa van. Megtiszteltetés volt, hogy felkért, hogy társuljak vele erre a lemezre.”

Ricky bandájával, a The Fighting Heartsszal brit turnét tervez 2021 áprilisában és májusában.

‘When Life Was Hard And Fast’ dallista:

01. When Life Was Hard And Fast
02. You Don’t Love Me
03. I’d Rather Be Hit
04. Gunslinger
05. Never Corner A Rat
06. Time Don’t Seem To Matter
07. Fighting Heart
08. I Don’t Feel At Home
09. Still Alive
10. Clown Of Misery
11. You’re My Rock N Roll

‘Stairwell Troubadour’ dallista:

01. You Spin Me Round (Like A Record) (Dead Or Alive-feldolgozás)
02. Ooops!…I Did It Again (Britney Spears-feldolgozás)
03. Summertime Blues (Eddie Cochran-feldolgozás)
04. 1000 Dollar Car (Bottle Rockets-feldolgozás)
05. Cocaine Blues (Johnny Cash-feldolgozás)
06. I Don’t Want To Grow Up (Ramones-feldolgozás)
07. I Fought The Law (The Clash-feldolgozás)
08. Burning Love (Elvis Presley-feldolgozás)
09. Jesus Loves You…But I Don’t (The Almighty-feldolgozás)
10. Wrathchild (Iron Maiden-feldolgozás)

Ricky Warwick - When Life Was Hard And Fast

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megosztás