Ma jelenik meg a holland trió következő lemeze, amelyet egy négysávos magnó segítségével vettek fel. További jó hír, hogy a holland trió Budapestre látogat, nálunk is lesz lemezbemutató koncert.

DeWolff

„Nem használtunk dobokat, Hammond-orgonát és gitárerősítőket sem a lemez felvételénél.” Ezzel az idézettel vezeti fel a csapat ’Tascam Tapes’ nevű új albumát, melyet turné közben írtak meg, adtak elő és rögzítettek mindössze 50 dolláros költségvetésből. Ezzel szemben az anyag hangzása olyan, mintha több mint egymilliót költöttek volna rá. A csapat hetedik albumát egy bőrönd méretű stúdióval vette fel. A ’Tascam Tapes’ felvételét egy „Tascam Porta Two” nevű négysávos kazettás magnóval készítették. Ez a gépezet egyébként a nyolcvanas években készült, mindössze egy ritka hangzású sampler és dobprogram, egy elemes szintetizátor és gitár hallható a felvételeken, amelyeket direkt a Tascam kimeneteibe kötöttek be.

Pablo van de Poel így mesélt a felvételek készítéséről: „A turné első napján a saját Tascamunk el is romlott. Valójában minden alkalommal elromlott, amikor használtuk, de az egyik hangtechnikusunk minden alkalommal meg tudta csinálni. Így a felvételeink is biztonságban, a legjobb kezekben voltak. Vicces, mert ragasztószalagot, radírt és fogpiszkálót használt a javításhoz. Később aztán vettünk egy második Tascamot Spanyolországban, de az még szörnyűbb állapotban volt, mint a miénk. Így minden egyes felvételt át kellett tenni erről a miénkre. Emlékszem rá, hogy több mint 10 évvel ezelőtt nem volt 50 dollár az ára ennek a gépnek, amikor megvettem.”

A Mascot Label Groupnak köszönhetően már a harmadik önálló dalt ismerhetjük meg, az It Ain’t Easy és a Blood Meridian I után a Nothing’s Changing hivatalos videója debütált és a kiadónak köszönhetően egy másik népszerűsítő kisfilm is készült. A csapat március 11-én Budapesten lép fel az Ivan & The Parazol vendégeként. A helyszín az Újpesti Rendezvénytér, további információk az esemény Facebook-oldalán találhatóak.

A holland pszichedelikus rock formáció előző év nyarán egy koncertlemezzel jelentkezett, a ’Live & Outta Sight II’-ról IDE kattintva olvasható „egyperces” cikkünk.

Megosztás