Nem kizárt, hogy jövőre újra stúdióba vonul a Deep Purple egy új lemez kedvéért.

Roger Glover

Még csak négy hónap telt el a legutóbbi Deep Purple album, a ’Whoosh’ megjelenése óta, de az öreg rockereknek már a következő anyagon jár az eszük. A nemrég hetvenötödik életévét betöltő Roger Glover virtuális formában találkozott egy finn rajongóval és ott a következőt árulta el: Ez a Covid-hozta szituáció azt jelenti, hogy nem tudunk turnézni. Már egy éve nem csinálunk mást, csak malmozunk, és ebből jött az ötlet, hogy vegyünk fel még egy lemezt. Ez gyors tempó, hiszen nem olyan rég jelent meg a legutóbbi is, és nem is biztos, hogy jól sül el. De valamikor a jövő évben megpróbáljuk, jelenleg kísérleti fázisban van az egész.”

Amikor a ’Whoosh megjelent augusztusban, Glover egy másik interjúban ezt mesélte a zenekarban érvényes munkamódszerről: „A dalokat nem írjuk meg előre, kialakulnak a jammelések során. A dalírás első folyamata nagyon izgalmas. Mindenféle ritmust, riffet, egyéb ötletet kitalálunk, aztán jön egy kis szünet, közben visszahallgatjuk, mit hoztunk össze. A komponálás második részében kiválogatjuk a megfelelő részeket, ezeken elkezdünk dolgozni. Ezekkel bemegyünk a stúdióba és felvesszük őket, ám ekkor még a szövegek és az énekrészek ritkán készülnek el, csak a hangszeres részeket fejezzük be. Aztán Ian Gillan és én elvonulunk valahova pár hétre és megírjuk a szövegeket, van, amit ő, van, amit én, van, amit együtt. Senki nem jön be kész dallal egy jam sessionre, egyikünk hoz egy ötletet, és azt öten közösen kidolgozzuk. Nálunk így működnek a dolgok, tudom, furcsa módja ez a komponálásnak. Legtöbben megírják a dalokat, mielőtt stúdióba mennek, mi meg ott írjuk meg őket. De ez így működik 1969 óta, amióta beléptem a bandába.”

Ugyanebben az interjúban később egy kicsit pontositotta ezt az információt: „A Deep Purple lényegében mindig is egy demokratikusan működő csapat volt. Elhatároztuk, hogy mindent közösen dolgozunk ki, akárkié is az ötlet. Persze, ez nem mindig működött így, mert amikor Ian Gillan és én elhagytuk a zenekart, a dolgok megváltoztak és csak akkor tértünk vissza ehhez, amikor Steve Morse beállt közénk. Így nincs stressz, rossz érzések, senki sem lesz egomániás vagy féltékeny. Mindenki kiveszi a maga részét.”

Megosztás