Pár napon belül új dallal jelentkezik a Rasmus: a Bones nemcsak a 2022-re ígért új nagylemez, hanem a jövő őszre kihirdetett világkörüli turné hírvivője is egyben, hiszen a finnek már most bejelentették a lemezbemutató koncerteket.

The Rasmus

Négy éve jelent meg a Rasmus legutóbbi, ’Dark Matters’ című albuma. A járvánnyal terhelt elmúlt időszakot a zenekar tizedik nagylemezének felvételével töltötte, méghozzá a Joshua néven ismert producer, Jon Schumann közreműködésével. A dán születésű, de az Egyesült Királyságban élő, többszörös platina- és aranylemezes szakember hangmérnökként is tevékenykedik, és korábban a Kent, a MEW, a Kashmir, a Guano Apes, a Broder Daniel és a Carpark North lemezein is dolgozott. Joshuát 2000-ben az év producerének választották Dániában, méghozzá a Kashmir ’The Good Life’ című, hat dán Grammyt nyert lemeze után, 2010-ben pedig Svédországban lett az év producere, a Kent ’Röd’ című, hét svéd Grammy-díjas albumával.

A közös munka első gyümölcsét a Rasmus hamarosan be is mutatja, hiszen a Bones című kislemez pénteken jelenik meg. Lauri Ylönen énekes így mesélt a friss dalról: „A rossz karmáról szól. Bármit is hagysz hátra az életedben, egy napon arra ébredhetsz, hogy ismét ott állsz vele szemben. Ez a dal hangzásában egy kicsit eltér a korábbiaktól, de továbbra is megvan benne a Rasmusra jellemző sötét tónus.” A Bonest több további kislemez is követi majd ősszel, a nagylemez megjelenése pedig 2022-ben várható, méghozzá egy világkörüli turné kíséretében.

Az 1995-ben alakult The Rasmus zenekar a mai napig három alapítótaggal működik: Lauri Ylönen énekes, Eero Heinonen basszusgitáros és Pauli Rantasalmi gitáros mellé 1998-ban csatlakozott Aki Hakala dobos. Az alakuláskor még középiskolás tagok hamar népszerűvé váltak Finnországban ’Peep’ című első lemezükkel.  Az ezt követő ’Playboys’ és ’Hell Of A Tester’ számos finn elismerést hozott a csapatnak. A nemzetközi zenei életbe ötödik albumukkal, a ’Dead Letters’-szel törtek be 2003-ban, az In The Shadows című daluk az év egyik legnagyobb rockslágere lett. A ’Hide From The Sun’ és a ’Black Roses’ szintén platinalemez lett Finnországban, egy válogatásalbum és Lauri szólólemeze után pedig érkezett 2012-ben a saját néven kiadott nyolcadik album, majd 2017-ben a visszatérés, a ’Dark Matters’-szel. A csapat a mai napig az egyik leginkább keresett rockzenekar, amely a skandináv államok mellett Közép-Európában, Ázsiában, Japánban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Dél-Amerikában is rendszeresen turnézik.

A következő turnét 2022 őszére tervezik, az állomások között pedig Budapest is szerepel: a Barba Negrában 2022. október 17-én játszanak. A jegyek értékesítése a Bones megjelenésének napján, május 14-én, 11 órakor kezdődik.

a Concerto Music bemutatja:
2022. október 17., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra
The Rasmus koncert + vendégek
Belépő: early bird jegy 6900 Ft, normál elővételben 7900 Ft, a koncert napján 8900 Ft. VIP jegyek: 11.900 Ft
Jegyek kaphatók https://tixa.hu és a https://jegy.rock1.hu oldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
http://therasmus.com/
https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/1226936007776529/

Megosztás