A korábban tervezett július végi időpont helyett csak augusztus 12-én jelenik meg a ’Deceivers’. Viszont ma debütált a tizenegyedik nagylemez tartalmából az In The Eye Of The Storm.

Arch Enemy

Augusztus folyamán Európa fesztiváljait járja a dallamos death metal csapat, ehhez igazították soron következő albumuk megjelenését. A korábban bejelentett július 29-i dátum így augusztus 12-re csúszott át. A ’Deceivers’ dalait már tavaly év végén elkezdték bemutatni, akkoriban a Deceiver, Deceiver és a House Of Mirrors című dalok váltak elérhetővé, a folytatásban pedig a Handshake With Hell és a Sunset Over The Empire érkezett, amit ma megfejeltek az In The Eye Of The Stormmal. Erről Michael Amott így mesélt: „Az In The Eye Of The Storm egy hipnotikus hatású riff és egy olyan groove köré épült, ami egyenesen azért kiált, hogy élőben játsszák! A klipet Berlinben, Németországban forgattuk egy számunkra új rendezővel, Mirko Witzkivel. Vele dolgozni nagyszerű élmény volt, az eredmény pedig elképesztő!” Alissa White-Gluz énekesnő nyilatkozott a zenekar azon döntéséről, hogy ezúttal a szokásosnál több kislemezt adnak ki. „Azt hiszem, az elmúlt néhány év során mindenkinek újra kellett gondolnia, hogy hogyan adja ki az új albumokat, mert a zenefogyasztási szokások megváltoztak. Minden dalba ugyanannyi időt fektetünk, de aztán talán csak kettőt-hármat emelnek ki belőlük kislemezként. De ez nem jelenti azt, hogy a többi dal elkészítéséhez nem kellett ugyanannyi idő, energia és szív. Vannak rajongóink, akik minden egyes dalt ismernek, de szerettünk volna lehetőséget adni a többi embernek is, hogy egy kicsivel többet fedezzenek fel a hangzásunkból.”

 

 

A ’Deceivers’-t a Century Media webshopjában CD-n, fekete és színes vinylen, CD boxban és artbook változatokban lehet előjegyezni.

Arch Enemy In The Eye of the Strom single

Megosztás