Hatalmas bulinak ígérkezett a Trivium és a Heaven Shall Burn közös koncertje, azonban a járvány okozta korlátozások miatt lehetetlenné vált, hogy az amerikai zenekar egy időre áttegye székhelyét Európába.

Trivium

Elhalasztotta a Heaven Shall Burnnel közös európai headliner turnéját a Trivium. A két metállegenda így 2023 tavaszán kel útra, ami azt jelenti, hogy a decemberre tervezett budapesti koncert is később valósul meg, egészen pontosan 2023. február 14-én a Barba Negrában. „Mélyen csalódottak vagyunk, amiért el kell halasztanunk ezeket a dátumokat, leginkább azért, mert eltökéltük, hogy mi leszünk az egyik első nemzetközi banda, aki visszatér Európába turnézni. Sajnos a határátlépések és a korlátozások bizonytalansága mellett lehetetlenné vált, hogy a tervekhez hűen véghezvigyük a turnét. Biztosíthatunk benneteket, hogy mindent megtettünk az utolsó percig annak érdekében, hogy meg tudjuk csinálni a bulikat, szóval ez nem volt egyszerű döntés. Alig várjuk, hogy visszatérjünk, és reméljük, mindannyiótokkal találkozunk az átütemezett dátumokon!” – mondta a halasztással kapcsolatban Paolo Gregoletto basszer.

 

 

A koncertet szervező H-Music Hungary a következő közleménnyel szolgált a jegytulajdonosoknak: „A 2021. december 14-re megváltott belépőjegyek automatikusan érvényesek az új időpontra, ezért kérjük, hogy őrizzék meg a belépőiket! Akik számára az új időpont nem megfelelő, belépőjegyüket a vásárlás helyszínén visszaválthatják 2021. november 21-én éjfélig. A Rock1 online felületén vásárolt belépőjegyek visszaváltási igényét kérjük, a jegyet tartalmazó e-mailre válaszolva jelezzék felénk.”

Jegylink: https://jegy.rock1.hu/heavenshallburn-trivium_budapest_20230214

Megosztás