Amit Tony Iommi csak sejtetett tavaly év elején, azt Tony Martin megerősítette: ismét megjelennek az ő énekével rögzített Black Sabbath-lemezek.

Tony Martin egy podcast-interjúban erősítette meg, hogy felújítva újra kiadásra kerülnek azok a Black Sabbath-albumok, amelyeken ő az énekes: „Csak a minap tudtam meg én is, eddig semmit sem hallottam róla. Nem sok információ jön a Black Sabbath felől, nagyon vigyáznak ők erre, de most már van rá szerződésük. Ebben az évben újra megjelennek ezek a lemezek [az ‘Eternal Idol’ kivételével, amelynek a jogai nem a Black Sabbathnál vannak], de hogy pontosan mikor, azt nem tudom. Amit biztosan tudok, hogy nem önálló kiadványokként jönnek ki, hanem az összes egy box setben. Ez most már hivatalos, és ez bizony sokáig nem jött össze, ezért nem lehetett kapni ezeket az albumokat, így nekem se volt bevételem belőlük. Ebben az évben minden megváltozik, és egy csomó Tony Martin-anyag kerül kiadásra” – értékelte Martin az új helyzetet, valószínűleg utalva a hosszú idő után megjelent új stúdióalbumára, a ’Thorns’-ra is, amelynek lemezkritikája ezen a héten megjelenik a magazinunkban.

Megosztás