Végre újra Budapesten lép fel a The Night Flight Orchestra! A kemény metálbandák – mint a Soilwork és az Arch Enemy – zenészei által alapított csapat hihetetlenül meggyőző módon képes megidézni a ’80-as évek AOR zenekarainak világát, úgyhogy február 13-án igazi retró hangulat, diszkógömbök és kozmikus dallamok várnak minket a Dürer Kertben. Előzenekarként a hazánkban még sosem járt Metalite-ot nézhetjük meg.

The Night Flight Orchestra

Lassan másfél évtizede indult Björn Strid és David Andersson (Soilwork), valamint Sharlee D’Angelo (Arch Enemy), valamint pár svéd zenészbarát bevonásával a The Night Flight Orchestra, ami egy jó ötletből mára a közönséget és a tagokat is időről-időre ámulatba ejtő zenekarrá vált, a hónap végén már a hetedik nagylemezüket adják ki. A csapat persze a ’80-as évek előtti tisztelgésnél jóval többről szól, hiszen a poptól hard rockig kalandozó zenéjük már két svéd Grammy-díj jelölést is kiérdemelt, és az évek alatt jó pár saját slágert is írtak.
A már-már giccses balladáktól a táncolható, diszkós nótákig nagyon széles a TNFO repertoárja, a színes, lendületes és látványos hatást pedig a nagyon összeszedett, energikus fellépésekkel, a profi előadásmóddal, a patent fellépőruhákkal támogatják meg. De az is nagyon fontos, hogy ebben a csapatban a háttérvokalisták sem névtelen színpadi kellékek, hanem a zenekar oszlopos tagjai. Nemcsak a sikerek, de a közösen megélt megrázkódtatások is összekovácsolták őket: a Covid-járvány kezdetekor az éppen turnézó zenekar szinte minden tagja és munkatársa megbetegedett, két éve pedig az alapító gitáros, David Andersson elvesztését kellett feldolgozniuk.
A zenekar szerint ez a lemez és a címadó dal egy olyan „iránymutató csillag”, amely átsuhan a táncparketten és az éjszakába vész. Ugyanakkor arról az emberi vágyról és törekvésről is szól, hogy néha szeretnénk valahol máshol lenni, és a hétköznapok szürkeségénél valami izgalmasabb, nagyszerűbb és gyönyörködtetőbb dolgot megtapasztalni… mondjuk lehozni a csillagokat az égről. Erre kínál most neonfényekkel megvilágított, mosolygós menekülőutat a Night Flight Orchestra és az új lemez. Élvezd te is az utazást, ideje az öveket kicsatolni, induljon a tánc!

Metalite

Az egész Európát felölelő turné február 13-án érkezik a Dürer Kertbe, ahol Björnék előtt egy másik a svéd zenekar, a Metalite is bemutatkozik, és hozza ’Expedition One’ című tavalyi lemezét. A 2015-ben alakult együttes elektronikus, néha trance-be hajló ízekkel, és Erica Ohlsson fantasztikus énekhangjával összegombolt metálzenét játszik.

A CONCERTO Music bemutatja: „Moon Over Europe 2025”
The Night Flight Orchestra, Metalite
Dürer Kert, 2025. február 13.
Jegyek a Tixa oldalán vásárolhatók, további információk az esemény Facebook-oldalán.

The Night Flight Orchestra

Megosztás