Makó Dávidot a közelmúltban szerződtette a kultikus underground kiadó, a Season of Mist – augusztus 28-án jön az új lemez, amelyről már elérhető az első dal. „A ’The Call of the Iron Peak’ arról az útról szól, ami elvezet a teljes békéhez, az örök csendhez és megnyugváshoz.” mondta a zenész az albumról.

The Devils Trade

A The Devil’s Trade elmúlt hónapjai koránt sem teltek eseménytelenül, február végén vált hivatalossá a kiadóváltás, ezzel egy időben bejelentettek egy 11 állomásos európai turnét a Darkher (UK) és a Forndom (S) társaságában. Az állomások között szerepelt az ikonikus Roadburn Fesztivál is – aztán jött a COVID-19 és mindent átírt. „A karantén számomra is nagyon nehéz időszak volt, amiből az Instán adott live koncertek sem tudtak kirángatni, sőt még rontottak a helyzeten. Viszont a Roadburn live stream felkérése kihagyhatatlan lehetőség volt, amelynek köszönhetően rengeteg emberhez juthatott el a zeném.” – mesélte Dávid.

 

 

Az élet viszont nem állt meg, a turné átkerült 2021 tavaszára, a lemezmegjelenés pedig 2020 augusztusára, bár a dalokkal már régóta nem volt teendő, hiszen 2019 őszén készen volt a lemez, melyet ezúttal is Szabó ‘Nagyúr’ Mártonnal rögzítettek. Az album túlnyomó része az Alpokban, 2000 méter magasan, egy mindentől elszigetelt helyen készült el. A korábbi ötletek befejezéséhez szükséges volt az elvonulás, hogy legyen mód nyugodtan alkotni. Egy túra során fogant meg a lemez fő motívuma, a dalokat összefogó kapocs.

„A ’The Call of the Iron Peak’ arról az útról szól, ami elvezet a teljes békéhez, az örök csendhez és megnyugváshoz. Ami kivezet a társadalomból, elszakít a másik ember poklától, és segít elérni az ürességet. Beteljesülés, ami lehet, hogy csak a halálban adatik meg, de legalábbis az életben csak egészen kivételes és nagyon rövid pillanatokban érjük el. A Vas Csúcs hívása a hang, ami segít megtalálni ezeket a pillanatokat. Nekem csak a fizikai és szellemi áldozat, a küzdelem segít meghallani ezt a hangot. A Vas Csúcs létezik, jártam ott, és az ott tapasztalt csendet keresem azóta is.” – fogalmazott Makó Dávid.

Az előző lemezhez képest az új anyag zeneileg és mondanivaló szempontjából is kicsit megnyugvás, miközben a saját hang tovább erősödött, Makó megtalálta azokat a csatornákat, amiken keresztül ki tudja mondani azokat a dolgokat is, amiket eddig nem. A lemezborító ezúttal is Borbás Róbert (Grindesign) munkája. „Egyszerűen nem tudok elképzelni nála megfelelőbbet sem szakmai, sem emberi szempontból. Örülök, hogy azon túl, hogy az animációs videó minden szempontból passzol a dalhoz, egyfajta tisztelgés is az artwork előtt, ami így teljessé vált.”

Az elsőként megjelenő Dead Sister videójához az animációt Pintér Márk készítette, aki egyébként Borbás Robi szalonjában, a Rooklet INK-ben tetovál, maga Robi ajánlotta a munkára Dávidnak. A dal ihletője egy pusztító viharfelhő, ami egy csillagos nyári estén lopakodott fölénk valahol Balaton-felvidéken, mindentől távol. Ahogy a Lovecraftet idéző, örvénylő dimenziókapu-szerű fekete rettenet fölénk húzódott, eltűntek a csillagok, megállt a levegő, megnémult a világ, várta, hogy lecsapjon az első villám. Aztán jött egy hűvös szellő, odébb fújta az egészet, és a vihar máshol csapott le. Nagyjából húsz percen át olyan volt, mintha nyílt volna egy ajtó a túlvilágra, vagy egy másik ősi világra. A nővér részlet túl személyes, hogy igazán beszélni tudjak róla. Ahhoz is harminc év kellett, hogy megértsem, micsoda hatással van rám valaki, akivel sosem találkoztam. Ha van túlvilág, remélem ott lesz ő is, és megölelhetem.”

A ’The Call of the Iron Peak’ már előrendelhető, a hazai lemezbemutató áprilisban lesz az Instantban – addig is a Fekete Zaj Fesztiválon és a Fishing on Orfűn debütálnak az új dalok.

 

Studio: Templom Studio (HU)
Mix / master: Szabó Márton
Producer: Makó Dávid

Közreműködők a Dead Sisterben:

Szabó Márton & Szabó Péter – dobok
Szabó Rita & Szabó Kornél – triangulum

’The Call of the Iron Peak’ dallista:

01. The Iron Peak
02. Dead Sister
03. III
04. No Arrival
05. Expelling of the Crafty Ape
06. IIIIIIIIIIII
07. Három Árva
08. Eyes in the Fire
09. IIIIII
10. Dreams from the Rot
11. The Call of the Iron Peak

The Devils Trade

 

Megosztás