Szerda este jelentette be a Sons Of Apollo, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzet okán elhalasztják az európai turné hátralévő részét, így a budapesti fellépésüket is. A zenészek közben hazaérkeztek otthonaikba, és már meg is szólaltak a témában.

Sons Of Apollo – Mike Portnoy reagált a közösségi oldalakon őket ért támadásokra

A munkamániás dobos volt az első, aki az őket ért támadásokra reflektált. Így szólt az üzenete: „Ahogy láttam, nagyon sok ember azt hiszi, hogy ez a koronavírus csak egy hájp és hogy csak fel lett fújva ez az egész ügy. Ezzel együtt persze sem a mi, sem más csapatok lemondásait nem fogadják el. Itt van az én 2 centet érő magyarázatom a dolgokra. Tudjátok én egy turnézó zenész vagyok és nem tudós. Csak azt tudom elmondani, amit első kézből láttam, hiszen ott voltunk Európában, ott így ment a dolog: *Talán* hisztéria és paranoia, *talán* túlzott reakció lenne? (Őszintén mondom, nem vagyok tudós.) Akárhogy is nézzük, a *félelem* abszolút valóságos, így nincs arra mód, hogy egy zenekar ebben a félelemben maradjon ott és üljön és várja a lehetséges megoldást minden egyes nap, hogy meglegyenek a bulijaik.

 

 

Nekünk is vannak költségeink, amelyeket ki kell fizetnünk: a buszok, a hotelfoglalások, és a kimaradt bulik bevételének kiesése egy teljes katasztrófa. Az, hogy elhalasztottuk ezeket a bulikat és hazajöttünk, nekünk is egy masszív financiális pofont jelent. De ha ott maradunk és folytatjuk a zsönglőrködést, hogy tartsuk a menetrendünket, akkor a veszteségeink még nagyobbak lettek volna, könnyedén a hat számjegyű összeget is elérte volna. És ez még csak a pénzügyi oldal… és a másik oldal: mi van akkor, ha elkapunk valamit? Itt ragadunk és nem engednek be minket az USA-ba, mert azokban a bizonyos országokban jártunk és játszottunk. Bárhogy is nézem, a vírus terjeszkedése és fenyegetése valós vagy nem, a realitás az, hogy a félelem már teljesen valóságos, így nem volt más választásunk, hogy aszerint reagáljunk, ami a legkisebb fizikai és anyagi veszteséggel jár.”

Megosztás