Csúszott a lemez megjelenése, hiszen az előzetes tervek szerint már 2021-ben el kellett volna készülnie. Biztos, hogy ebben közrejátszott a járványhelyzet is, hiszen turnézni nem lehetett ilyen körülmények között, de a munkálatok sem az eredeti tervek alapján haladtak. Hogy a rajongók ne maradjanak Saxon nélkül a bezártságban, kiadtak egy feldolgozásalbumot ’Inspirations’ címmel, az új dalok megjelenését pedig ez év elejére tolták.

A 2018-ban megjelent ’Thunderbolt’ kapcsán írtam, hogy hozták a kötelezőt, amivel a rajongók elégedettek lehetnek, és ezzel semmi baj nem volt. Most szerintem egy picit más, sőt, egy picit jobb a helyzet. Ezt abból is gondolom, hogy már az első hallgatáskor megakadt pár dallam, zenei téma a hallójárataimban, és nem is nagyon akaróznak kiköltözni onnan. Tulajdonképpen most sem jöttek elő semmi forradalmi ötlettel, annyi történt, hogy összeraktak egy Saxon-lemezt, mellyel részben visszanéztek a múltba. Egyáltalán, az az érzésem, hogy tényleg helyükre kerültek a dolgok.
Lendületesek a dalok, a kőkemény, metálos, a Saxonra jellemző riffelés megy végig. Van pár dal, ami a régi szép időket idézi, ilyen a címadó, a Covid-járvány áldozataira emlékező Remember The Fallen vagy az All For One. Ez utóbbi még emlékeztet is a Power And The Glory örökzöldjükre, biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül. Még e kategóriában ne feledkezzünk meg a zárótételről, a Living On The Limitről sem, melynek rohanó tempója a ’Wheels Of Steel’ Motorcycle Man dalára hajaz.

Két dalt említenék, amelyek gyengébbre sikeredtek. A The Pilgrimage a progresszív metál elemeit igyekszik felvonultatni, epikus szándékkal íródott, csak mindezt nem éppen fantáziadúsan: sok benne az ismétlés, az énektéma sem különösebben érdekes. A Lady In Gray egy lassú, döngölős metálnóta, nem túl változatos tálalásban. Mindegyiket sokáig húzzák, ha rövidebbre vágják ezeket, talán érdekesebbek lettek volna. E két daltól eltekintve végig ébren tartja az érdeklődést az anyag.

A szövegek jórészt a történelemben kalandoznak. Például a címadó visszavisz Hadrianus korába, amikor a szigeten felépítették a falat, hogy védjék a Római Birodalmat, az album borítója is erre utal. Az Age Of Steam az ipari forradalom kezdetét taglalja, míg a Dambusters a második világháború egyik légitámadásáról mesél, amikor 1943-ban a RAF gépei lebombáztak két gátat a Ruhr-vidéken, jelentős károkat okozva Németországnak. A Remember The Fallen a jelenkorról értekezik, pontosabban a járvány áldozataira emlékezik. Vannak másfajta sorok is, hiszen a Super Nova az űrbe viszi a hallgatóságot, míg a Black Is The Nightban a valós földi élet keveredik az emberi fantáziával.
Semmi egyénieskedés, jó csapatmunkát hallunk. Paul Quinn gitáros – aki Biff Byford mellett a másik alapítótag a bandában – 25 év alatt kellőképp összeszokott fegyvertársával, Doug Scarratt-tel. Nigel Glockler lassan betölti a 70. életévét, mégis olyan erőteljes dobolást mutat, aminek nagy része van abban, hogy ez az album ilyen lehengerlő metálzenét tartalmaz. És persze a nyers, tiszta hangzásról sem szabad elfeledkezni. Még valami: Biff Byfordnak nem biztos, hogy szólóban kell próbálkoznia, sokkal jobban megy neki a zenélés a bandájával.

Összegzés: 

A Saxon él, virul és remekül van, köszönhetően a régóta stabil felállásnak is. Egy tökös, tempós metállemezzel jöttek elő, amelynek dalaiban sok helyen felidézték a ’80-as évek elejének ma már klasszikus stílusát. Szerintem maradandó lesz ez a lemez a karrierjükben, csak ezt a rettenetes borítót tudnám feledni. Nyáron néhány fesztiválon fellépnek, ősszel hazájukban, az Egyesült Királyságban játszanak. Jól fognak szólni ezek az új dalok a koncertprogramban, szívesen meghallgatnám élőben.

                                                                                                                           Pontszám: 9

Megjelenés: 2022
Kiadó:
Silver Lining Music
Stílus:
heavy metal
Származás
: Nagy-Britannia

Zenészek:

Biff Byford – ének
Paul Quinn – gitár
Nigel Glockler – dob
Nibbs Carter – basszusgitár
Doug Scarratt – gitár

Dalcímek:

01. Carpe Diem (Seize The Day)
02. Age Of Steam
03. The Pilgrimage
04. Dambusters
05. Remember The Fallen
06. Super Nova
07. Lady In Gray
08. All For One
09. Black Is The Night
10. Living On The Limit

 

Megosztás