Ha 451 Fahrenheit-fok (233 °C) nem is lesz augusztus 30-án, mindenképp forró hangulatra kell készülnünk a Royal Hunt idei koncertjén, hiszen Ray Bradbury ‘Fahrenheit 451’ című regényére épülő kétrészes konceptalbumukat mutatják be az Analog Music Hall színpadán. Bemelegít – ha még kell ehhez – a hazai Echonald.

Royal Hunt

2018-ban járt nálunk utoljára a dán progresszív hard rock zenekar, a Royal Hunt, azóta két lemezt is megjelentettek, a kétrészes konceptalbum, a ‘Dystopia’ és ‘Dystopia Pt. 2’ Ray Bradbury disztópikus sci-fi regényére, a ‘Fahrenheit 451’-re épült, a felvételeken olyan vendégénekesek közreműködtek, mint Mats Levén (TSO, Skyblood, Vandenberg) vagy a banda korábbi énekesei, Mark Boals (Ring Of Fire, Yngwie Malmsteen), Henrik Brockmann (Evil Masquerade, N´Tribe) és Kenny Lübcke (Narita, Zoser Mez). Most DC Cooper énekes egyedül viszi hátán a metálopera terhét, de remélhetőleg a klasszikus Royal Hunt-slágerekben sem lesz hiány, mint a Message To God, az A Life To Die For vagy a Wasted Time. A zenekar az új albummal kapcsolatban azt emelte ki: „Visszagondolva az első rész 2020-as kiadására, rádöbbentünk, hogy milyen őrült időket éltünk meg az azóta eltelt időszakban. Ki gondolta volna, hogy a ‘Dystopia’ projektünk ilyen »jól« fog reflektálni a minket körülvevő valóságra? És a tébolynak még most sincs vége. Akárhogy is, a ‘Dystopia Pt. 2’ minden korábbinál aktuálisabb: követtük az eredeti koncepciót, de igyekeztünk becsempészni olyan képeket, amik mindenkire hatással lesznek, akik átélték az elmúlt éveket.”
A második YouTube-ablakra klikkelve a teljes ‘Dystopia Pt. 2’ album végighallgatható a Royal Hunt hivatalos csatornáján.


Echonald

A dánok az új lemezt augusztus 30-án mutatják be Budapesten, az Analog Music Hallban. A koncerten egy hazai, modern szimfonikus metált játszó zenekar, az Echonald is fellép. A 2006-ban indult csapat legutóbbi nagylemeze a 2022-es ‘Becsület’.

A 8500 forintos Early Bird jegyek pillanatok alatt elfogytak a Tixánál, kedvezményes árú, elővételes jegyek még kaphatók 8900 forintért, a Ticketportal hálózatában még találtunk az olcsóbb jegyből is. A koncert napján már 9500 Ft lesz ugyanez.

A Livesounds bemutatja: ‘Dystopia Tour 2023’
Royal Hunt, Echonald koncertek
Analog Music Hall, Budapest, 2023. augusztus 30. 19 óra

 

Megosztás