Novemberben egy különleges kiadásban is megjelent a Riverside nagy sikerű előző lemeze, a ‘Wasteland’. Az ‘Acoustic Session’  EP-vel kiegészült duplalemezes új változathoz egy bónusz DVD is kapcsolódik, amelyen a dalok 24 bites sztereó, ill. 4.1-es Surround hangzással rendelkező változatai mellett három videoklip is szerepel. A bővített változat kapcsán a 2001-ben alakult lengyel progresszív rockzenekar megújult programmal indul turnézni 2020-ban.

A címadó dalhoz nemrég egy videót is publikáltak Mariusz Dudáék:

 

 

Ez lesz a lemezhez kapcsolódó turnésorozat utolsó ága, ami Magyarország és Románia mellett elsősorban mediterrán országokat érint, így a tavasz érkezésével remélhetőleg a nap is előbújik majd a felhők mögül… a zenekar ezért is adta a turnénak a „With The Sun” nevet. A koncerteken többek között 5-6 új, a legutóbbi fellépéseken nem játszott dal is szerepel majd. Budapesten március 15-én játszanak a Barba Negra Music Clubban.

A nálunk is rendszeresen fellépő lengyel csapat előtt ezúttal egy hazai progresszív metal zenekar, az At Night I Fly is szerepet kap. E csapat minden tagja a zenei színtér elismert szereplője: az énekes Bátky ‘BZ’ Zoltán neve többek között olyan zenekarokból lehet ismerős, mint a Stonehenge, a Fonogram-díjas Wendigo és az eMeRTon-díjas After Crying. A tagok közt van továbbá a Dreyelands és az After Crying gitárosa, Horváth András Ádám, valamint Nagygyörgy Gábor, a K3 és a Cry Free dobosa, és Springer Gergely, a Dreyelands basszusgitárosa.

A csapat ’Mirror Maze’ című lemeze decemberben jelent meg a Nail Records kiadásában, CD-n és digitális platformokon. A BZ és András által írt dalok egy fontos és aktuális témát járnak körül, hogy megannyi szemszögből érzékeltessék azt. Minden tétel egy-egy kiragadott példa olyan emberekről, életekről és sorsokról, ahol az egyén a lehetőségek és döntések között bolyong, mintha a vidámparkok torz tükörlabirintusába tévedne. Megtévesztő zsákutcák, eldönthetetlen útelágazások, csalogató veszélyek között bárki könnyen téveszti el az egyetlen célt, amellyel eredetileg elindult az életben: hogy önmaga maradjon. A Gethsemane című dal videóját itt nézhetjük meg:

a Livesounds bemutatja: Wasteland – With The Sun Tour 2020
2020. március 15., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Riverside, At Night I Fly koncertek
Facebook-esemény
Belépő: elővételben 7500 Ft, a koncert napján 7900 Ft.

Jegyek kaphatók a Barba Negra jegypénztárában, a jegy.rock1.hu oldalon, a Ticketportal és az Eventim rendszerében, valamint a Broadway jegyirodában és a tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
https://riversideband.pl
http://www.atnightifly.hu/

Megosztás