Rém szórakoztató párosítás – Nanowar Of Steel, Trick Or Treat – Barba Negra, 2024. 04. 26.

Szerintem nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy az egyik legviccesebb turné-összeállítást rakta össze a két olasz csapat, amit valaha láttunk. Szórakoztató, mókás zenekarok vannak, de két olyan banda, akiknek ennyire jól áll az idiotizmus, az ritka. Szerencsére nem hagytak ki minket a közös koncertkörútból. Miért is tették volna, hiszen a főbanda tavalyi show-ja már hetekkel a fellépés előtt telt házas volt.

„Csokit vagy csalunk!” – mondanánk, ha gyerekek volnánk és rémisztőnek tűnő jelmezben, házról házra járnánk Halloween idején. De mivel szőrös tökű rockerek vagyunk, nekünk a Trick Or Treat igazából az olasz zenekart jelenti, akik végre sok év után újra eljöttek közénk Alessandro Contival az élen. Ő ugyanezen a helyen járt már alig egy évvel ezelőtt a Twilight Force-szal. Nekem az egyik kedvenc európai énekesem, és nem csak amiatt, mert a hangja annyira hasonlít Michael Kiske orgánumára, hanem mert sok stílusban tud énekelni, és eddig mindben jól teljesített. De látva ezt a koncertet, ez az igazi otthona, itt van elemében. Egy végtelenül szimpatikus és vicces figura, aki nem mellesleg élőben is lemezminőséget nyújt.

A csapat csontvázas ruházatban jelent meg és az utolsó rendes lemezük (azóta kijött egy koncertanyag is) címadójával kezdtek bele az estébe. Mivel az albumot és ezt a dalt is bírom, engem már itt megvettek, pedig még hátravolt az egész koncert.

És szerencsére a többiek is kellően idióták, hogy Conti ne tűnjön ki közülük. Közben pedig nagyon fincsi dolgokat játszottak mindannyian, nemcsak a kezdetektől az énekes mellett pengető Guido Benedetti gitáros.

Tíz éve csatlakozott a társulathoz Luca Venturelli, aki ugyanúgy kivette a részét a szólókból, szépen felosztották egymás közt a dolgokat.

Közben mindketten széles mosollyal nyugtázták, hogy az egybegyűlt közönség a tenyerükből eszik, minden dal után hatalmas tapsvihart kapott a csapat és a dalok nagy részét velük együtt énekeltük. A harmadikként érkezett feldolgozást talán még hangosabban, mert szerintem a sátorban nem volt olyan ember, aki ne ismerné Cyndi Lauper ikonikus dalát, a Girls Just Want To Have Funt. Mert nekik ez is jól állt, kellően bizarr a dal eredeti videója is, pont fekszik a zenekar stílusába.

Hogy mindjárt utána a „nyuszis” lemezük második részéről érkezzen a klipes nóta, ami a megjelenéskor szintén nagy kedvencem lett. A látvány sem a megszokott volt, a színpad két széléről egy-egy hatalmas, felfújható szellem mosolygott le ránk, amit néha a csapat valamelyik tagja bevett a saját performanszába.

Említettem, hogy vicces bandákról van szó, de mégiscsak egy rémisztő alkalomról kapta a csapat a nevét, ezt alátámasztandó, náluk az ördög is szereti a cukorkát. Önmagában is, de ha az gyerekek gyomrában van, akiket felfalnak, nekik úgy is jó: „We love to eat children, their stomach is full of sugaries and chocolate”. Ezt a horrorhangulatot csak fokozta, hogy két hatalmas szemgolyót ábrázoló strandlabdát dobtak a közönség közé az Evil Needs A Candy Too dal alatt, mellé pedig egy hasonlóan óriási méretű felfújható, nyeles, szivárványos nyalókát, amivel jól elvolt a több mint félháznyi rocker.

Ejtsünk szót a biztos alapokat nyújtó két tagról: Leone Villani Conti pár éve, a Covid előtt nem sokkal még a Rhapsody Of Fire tagjaként járt Tatabányán. Ha a két gitáros is szólózott egypárat, akkor ő sem akart kimaradni a jóból, és egy nagyon élvezetes, jópofa basszusszólót rittyentett.

Nem egyedül tette mindezt, a dobos Dario Capacci adta alá az alapot, hogy így szórakoztassanak minket. Sikerült nekik!

Mindez arra is jó volt, hogy a Crazy nótára Alessandro egy kényszerzubbonyban térjen vissza a színpadra és úgy tolja el a dalt.

Vártuk, hogy mikor ütik le a magas labdát, de csak nem akart megérkezni. Gondoltam is magamban, hogy ezt nem tehetik meg velünk. Nem is tették, a kedvünkért megkavarták kicsit a turné bejáratott műsorát. Tíz évvel ezelőtt járt nálunk az olasz brigád, még a régi Barba Negrában, és a koncert utáni after party annyira jól sikerült, hogy ezt egy dalban meg is örökítették, és felkerült a 2021-ben megjelent, extra dalokat tartalmazó korongjukra is. A koncert végén jött el a Hungarian Hangover magyarországi premierje, mintegy slusszpoénként megkoronázva az előadást.

Hogy ennyi év után milyen volt az olaszok koncertje? Nekem baromira tetszett, a régi helloweenes korszakot idézték meg, mai kiadásban. Lazán, fesztelenül játszottak és kellő ráhangolódást adtak a még idiótább zenekarra! Nagyon remélem, hogy nem kell megint 10 évet várni a következő találkozásunkra! Bár ha igaz, amit az este végén Conti mondott, akkor van remény, hogy hamarosan láthatjuk őket valahol. Így legyen!

Creepy Symphony / Aquarius: Diamond Dust / Girls Just Want To Have Fun / The Great Escape / Evil Needs Candy Too / Queen Of Likes / Crazy / Hungarian Hangover

Sikerült a tavalyi őrülethez képest szintet lépnie a Nanowar Of Steelnek, ami elsősorban a látványt illeti, főként a zenekar mögötti ledfal kapott nagyobb hangsúlyt. Ugyanabban a kosztümben léptek színpadra, mint legutóbb, csak most a mikrofonállványokat is betekerték rózsaszínű tüllel, „mert az olyan metálos”. Na, ennyire kell őket komolyan venni!

Persze ezek csak a zene melletti dolgok, mert a muzsika megint zseniálisra sikeredett! És ritka, hogy egy bandának 4 frontembere legyen, nekik kijutott, ennek is köszönhető, hogy egy nagyon szórakoztató műsort toltak nekünk, közel 110 percben. Nem aprózták el, bár az egymást cinkelő, szívató átkötőszövegek és zenekari tagok bemutatása elvitt vagy 1-2 számnyi időt, de semmi gond, mert nem megszokott volt és jókat röhögtünk rajta. Rögtön kezdésként a ledfalon kaptuk meg az infókat, hogy miket kell kiáltanunk. Csak a megszokott dolgokat: IKEA, Joey DeMaio, David Hasselhoff, és már indult is a koncert, a tavalyi év egyik nagy filmes durranását megidézendő, a Barbie, MILF Princess Of The Twilighttal, ami picit más aspektusba helyezi a műanyag babát.

Persze a közönség nagy része a bandával együtt énekelte a dalt, és ez igaz volt szinte az egész hátralevő időre. Elsősorban hardcore fanok voltak itt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy amikor Gattopanceri666 basszusgitáros megkérdezte, hogy kik voltak a tavalyi koncerten, nagyon sokan tettük fel a kezünket. Most még többen jöttünk össze, hiszen elképzelhető, hogy utoljára láthatjuk a csapatot, mert ők is öregszenek, ahogy azt lenyilatkozták a turné beharangozójában.

Nyáron azért még jelenésük lesz egy magyar fesztiválon, a Lowland Festen, szóval aki lemaradt, pótolhatja. Mi, akik ott voltunk tavaly, pár színpadi geget már láthattunk, és tudtuk, hogy a The Call Of Cthulhu alatt Potowotominimak egy gumipolipfejet húz magára és egy méretes mobiltelefonnal jön be, hogy a refrén alatt tárcsázzon párat és telefonáljon is, ha úgy adja kedve.

A következő dal felkonfja alapján már azt is sejtettük, hogy ezután mi jön: tavaly is elmondta a basszusgitáros, hogy igazából ők már mennének haza, most is valami hasonló szöveget tolt, de már készültünk arra, hogy repüljünk a „Gyöngybagollyal” és ordítsuk, hogy „Barbagianni, Barbagianni”. Az emberi méretű bagoly pedig megjelent a színen és táncolva rémisztgette a nagyérdeműt.

Négy frontemberről beszéltem, az átkötő szövegek nagy részét a basszusgitáros nyomta, de mind a négyen énekeltek, vokáloztak, és persze az átkötő szövegekbe is beszálltak. Ez utóbbiak alatt Mr. Baffo unatkozott leglátványosabban, mindig talált magának valami elfoglaltságot, hol testépítő módjára feszített, hol táncolt, hol moonwalkozott, ritkán várta egy helyben állva a dal kezdetét. Lila parókában és rózsaszínű tütüben ez egyébként is elég bizarr, de ezért (is) szeretjük őket.

A wall of death mintájára most is szemléltették, hogy náluk Wall Of Love van, és a két énekes megmutatta azt is, mit várnak el tőlünk. George Michael dalára ez részben meg is valósult, kőkemény rockerek egymást ölelgették a tánctéren.

Sok csúcspontja volt szerintem ennek a bulinak, de talán a legnagyobb őrület a Disco Metalra volt, ahol a füstgépeket is alaposan beröffentették, és a retró diszkók hangulatát odavarázsolva röpködtek a lézernyalábok. A ledfalon pedig – ahogy az este folyamán végig – a dalhoz tökéletesen passzoló animált videó ment. Most éppen a tagok rajzfilmes megfelelői táncoltak egy futurisztikus diszkóban. Természetesen arra figyeltek, hogy a klipben is ugyanazokat a mozdulatokat rajzolták meg, amiket élőben is táncolt közben a zenekar.

Úgy látszik, ami régen az öngyújtó volt, az mostanra már teljes egészében a mobiltelefonok lámpája lett, a ballada alatt a közönség ezek fényével világította be a teret, a csapat pedig arról dalolt, milyen randizni egy igazi „vízköpővel”. A háttérben egy ódon templomot láttunk megannyi kőből faragott figurával. Egyik legnagyobb slágerük is megkapta a maga tuningolt verzióját, a Norwegian Reggaeton előtt a gitáros Mohammed Abdul ragadta magához a szót. Elmondta, hogy a tavalyi év a telet hozta el az életében, de a nyarat a Burzumnak köszönheti. Három dologra tanította meg őt: „Legyél sokat a családoddal, legyél sokat a barátaiddal és gyújtogass templomokat!”

Majd belekezdtek a dalba, melyre Baffo egy felfújható kardszárnyú delfinen érkezett, a kivetítőre pedig egy lángokban álló templomot raktak ki, amelynek tetején egy óriási tengeri halat grilleztek.

Mohammed amúgy végig bitang jól hozta az ismert riffeket, de a különböző, innen-onnan összeszedett témákat is jól ültette át a metálba. És hogy magukon is tudnak nevetni, azt a vén rockerekről szóló dalban be is bizonyították. A Metal Boomer Batallion közben a zenekarról megjelent lesajnáló, fikázó kommentek és szalagcímek villantak föl a kijelzőn. Olvasgatva a szövegeket, kapnak rendesen a srácok, nem nagyon kímélik őket. Persze mi azért szeretjük, amit csinálnak!

Sajnos, ha valami apró negatívumot kellene mondanom a koncertről, akkor az a tavasszal megjelent, zseniálisan sikerült Iron Maiden-paródia alatt a ledfalon futó videó volt. Picit megkésve érkeztek a szövegek, így elég zavaró volt, hogy nem azt hallottam, amit a kijelzőn olvastam. De annyi baj legyen, mert maga a dal rendesen beindította a közönséget, mégiscsak egy teljes Maiden-utánérzés a nóta, iszonyatosan kreatív szöveggel.

Az Uranus előtt Baffo a fenekével imitált beszédet, mint Jim Carrey az Ace Ventura-filmekben.

Kiderült az is, hogy a zenekarnál az „L” betű mutatása az ujjakkal, nem a lúzerséget jelenti, hanem Liechtensteint, természetesen a két énekes egy-egy nemzeti zászlót lengetve jött be a Hail To Liechtenstein nótára.

Rövid pihenő után katonai fejfedőben érkezett vissza a csapat, mert jött az olaszok Waterlooja, az amerikai foci-vb-döntőben elszenvedett vereséget megéneklő Sabaton-paródia. A négy frontemberen kívül természetesen szót kell ejtenem a csapat mögött darázsnak öltözött dobosról, Uinona Raiderről, aki végig figyelve a társakra, remek alapot adott az ökörködéshez. És vélhetően azért tudnak ilyen jól működni, mert tudják, hogy bármit megtehetnek elöl, hátul ott egy biztos kéz.

Két dal maradt, talán a két legnagyobb sláger, ahogy tavaly is. A záró tétel elején Baffo kérésére imához térdelt le a sátor nagy része. Bevallom, voltam már pár ilyen koncerten, de ekkora százalékban még sohasem térdeltek le az emberek. A zenekar is hasonlóan tett, alig maradt pár ember, aki nem ment le imába, hogy aztán egy emberként ugorjon/tápászkodjon fel az IKEA metálhimnuszára.

Mohammed gitárszólója alatt Potowotominimak kiszaladt, hogy egy IKEA-táskában színpadra hozza egy dohányzóasztal darabjait, amit a refrén éneklése közben össze is rakott, hogy a közönség fölé eressze „crowdszörfözni”. Természetesen a dal végére visszaért a bútor, így a következő koncerten is bevethető lesz.

És ezután feltette a banda a koronát az estére. Még javában ment az outró, amikor a tagok már a közönség soraiban táncoltak a nézőkkel, mindenkivel váltottak egy szót, aki megtalálta őket, fotózkodtak bárkivel, szórakoztak maguk is.

Hogy milyen volt az este? Nekem nagyon tetszett, már megint. Az olaszok megmutatták, hogy egy metálkoncert is lehet nagyon vicces, attól még ugyanaz marad: metálkoncert. Remélem csak rossz vicc, hogy az utolsó turnéjukra indultak, mert elnézve a közönséget, a létszám folyamatosan emelkedik, vélhetően az ázsiójukkal együtt. Talán legközelebb már a nagyobb sátorba költöznek és ott mutatják be tudományukat.

Barbie, MILF Princess Of The Twilight / The Call Of Cthulhu / Il Cacciatore Della Notte / Wall Of Love / Ironmonger / Disco Metal / …And Then I Noticed That She Was A Gargoyle / Norwegian Reggaeton / Metal Boomer Battalion / Afraid To Shoot Into The Eyes Of A Stranger In A Strange Land / Armpits Of Immortals / Uranus / Hail To Liechtenstein / Power Of The Power Of The Power Of The Power // Pasadena 1994 / La Polenta Taragnarock / Valhalleluja

A Trick Or Treat megmutatta, hogy ami egykor egy Helloween tribute bandának indult, igenis életképes és a remek dalokat jól és viccesen tudják prezentálni. Sajnálom, hogy ritkán járnak felénk, de bízom benne, hogy jönnek még. A Nanowar Of Steel pedig megint egy sokáig emlékezetes és felejthetetlen koncertet adott, a tavalyihoz képest picit felfrissített műsorral. A buli első felében voltak változások, a második fele teljesen megegyezett a tavalyival. De az őrület és a poénok száma nem csökkent, sőt! Aki bírja a metált és a viccet, annak egy Nanowar Of Steel koncerten a helye!

Szöveg és fotó: Savafan
Köszönet a CONCERTO Musicnak a lehetőségért!