Szintet lépett a brit Raven, amiről egy dal már tanúskodik is Top Of The Mountain címmel. A szerzemény a csapat új lemezén kap helyet, mely az első lesz az új dobossal, a Fear Factoryt is megjárt Mike Hellerrel.

Raven

Az SPV/Steamhammernél jelenik meg szeptember 18-án a Raven új lemeze ’Metal City’ címmel. A 2015-ös ’ExtermiNation’ folytatása mérföldkő a csapat karrierjében, ugyanis John és Mark Gallagher mellett most debütál lemezen a 2017-ben csatlakozott új dobos, Mike Heller. A Fear Factoryt is megjárt ritmusfelelős azt a Joe Hasselvandert váltotta, aki harminc évig ült a cájg mögött a csapatban, azonban három éve egészségügyi problémái miatt kénytelen volt letenni a dobverőket.

 

 

„Az alapvető cél az volt, hogy ismét magasabbra emeljük a lécet – mondta John Gallagher. – Jó munkát végeztünk az ’ExtermiNation’ lemezen, de úgy döntöttünk, hogy legközelebb többet szeretnénk. Ugyanakkor a dolgok megváltoztak, amikor Mike megérkezett a fedélzetre, ugyanis a hozzáállás és a tempók is felpörögtek. Mike egy energialabda, akinek jó füle van és hatalmas rajongója a klasszikus lemezeknek, különösen az őrültebbeknek. Magasabb fokozatba rúgott minket, ahol úgy érezzük, bármit el tudunk játszani és bármit megírhatunk korlátok nélkül.”

Az albumról az első dal, a Top Of The Mountain már meg is hallgatható.

’Metal City’ számlista:

01. The Power
02. Top of the Mountain
03. Human Race
04. Metal City
05. Battlescarred
06. Cybertron
07. Motorheadin’
08. Not So Easy
09. Break
10. When Worlds Collide

Raven

 

Megosztás