A rengeteg világsztár mellett a magyar Stardusttal is együtt dolgozó Tommy Denander projektje, a Radioactive 2021-ben lett 30 éves, és ezen alkalomból elkészítette ötödik nagylemezét, ám ez csak idén márciusban jelenik meg. A Monkey On Our Backs viszont már meghallgatható róla.

Radioactive Tommy Denander

A Frontiers Musichoz szerződött Tommy Denander Radioactive projektje március 11-én jelenteti meg ötödik stúdióalbumát ‘X.X.X.’ címmel, mellyel a harmincéves múltra utal a svéd gitáros-dalszerző-producer. A korábbi Radioactive-albumokhoz hasonlóan az ‘X.X.X.’-en is kitűnő vendégénekesek szerepelnek: Robin McAuley (Black Swan, MSG), Robbie LaBlanc (Find Me, Blanc Faces), Jerome Mazza (Pinnacle Point), Daniel Byrne (Revival Black) Clif Magness és Christian Ingebrigtsen. Tommy egy nagyon különleges vendéget is hozott a lemezre a híres producer, Mutt Lange (Def Leppard, AC/DC) személyében, aki két számot, a Move Itet és az I Have A Dreamet Tommyval és Olle Romővel közösen szerezte, és ezekben a dalokban háttérvokálozott is. Erik Grönwall (ex-H.E.A.T) szintén közreműködött az I Have A Dream megírásában, a többi számot pedig Tommy és Olle Romö dobos közösen írta. A lemezen dobol még Neil Anami is, az összes többi hangszert (gitár, basszusgitár és billentyűs hangszerek) Tommy kezelte.

[A gitáros humorára jellemző az alábbi képhez fűzött – lefordíthatatlan szójátékot tartalmazó – kommentár: „A couple of you now figured out that “Ruff Barker” from an early press release is of course my dear friend Mutt Lange! If you don’t understand the connection just google a “mutt” dog…ruff ruff…barking.”]

Radioactive

„Micsoda tökéletes módja annak, hogy megünnepeljük a Radioactive projektem 30 évét, hogy egy új, több albumra szóló szerződést írtunk alá a Frontiers Music kiadóval! Őrület belegondolni, hogy az első album zenei alapjait Jeff Porcaróval, Mike Porcaróval, Steve Porcaróval és David Paichcsel, mint kísérőzenekarommal vettem fel Los Angelesben, még 1991-ben! [Az album végül csak 10 évvel később, 2001-ben jelent meg ‘Ceremony Of Innocence’ címmel. – szerk.] Ezek a Radioactive-albumok rengeteg ajtót nyitottak meg a karrierem során, és amikor látom a falaimon az arany- és platinalemezeket – Paul Stanley, Alice Cooper, Deep Purple, Ricky Martin, Anastasia, Umberto Tozzi és még sokan mások –, gyakran fejemet csóválva gondolok vissza arra, amikor gyerekfejjel zenével kezdtem foglalkozni. Bárcsak visszautazhatnék az időben és elmondhatnám a fiatalabbik énemnek, hogy mindez a jövőm része lesz! Az évforduló megünneplésére mindent beleadok, hogy elkészítsem életem legjobb albumát” – lelkendezett a gitáros.

A Frontiers Music ezenkívül a Radioactive első négy albumát digitálisan újra kiadta, az eredeti japán bónuszdalokkal és a 2013-as ‘Legacy’ gyűjteményes kiadáson megjelent további bónuszokkal együtt.

Az ‘X.X.X.’ dallistája:

01. Monkey On Our Backs feat. Jerome Mazza
02. The Deed Is Done feat. Robin McAuley
03. Remember The Ghosts feat. Robbie LaBlanc
04. Written In The Scars feat. Christian Ingebrigtsen
05. If Today Was Your Last Day Alive feat. Jerome Mazza
06. Move It feat. Robin McAuley
07. Youman Unkind feat. Robbie LaBlanc
08. I Have A Dream feat. Jerome Mazza
09. Voodoo Queen feat. Robbie LaBlanc
10. Drag Me Through The Mud feat. Daniel Byrne
11. California Ways feat. Clif Magness

Radioactive - XXX

Megosztás