Új lemezzel jelentkezik áprilisban a Paddy And The Rats, és már folynak a próbák az első márciusi koncertre, de az első kislemezdalt még a tavaly év végén elhunyt Babicsek Bernát emlékének szentelték.

Babicsek Bernát

Kóstolj bele a kelta punk kalózok, a Paddy And The Rats közelgő ‘Wasteland To Wonderland’ című albumába, amely április 29-én jelenik meg a Napalm Records gondozásában. A lendületes csapat hatodik nagylemezével is egy óriási kocsmává változtatja a világot, zenéjükben egy nagy adag punk keveredik a polkával és a folkkal. „Rakjuk össze újra a dalokat, ahogy magunkat is, hogy ki tudjunk állni elétek március 6-án az Akvárium színpadára. Eljátszuk majd ott az új dalunkat, az After the Raint is, amit Bernie emlékének szentelünk” – adták hírül múlt héten, most pedig itt van a dal, az After The Rain szöveges videója. „Ez az album nagyon fontos lett számunkra, mert ez az utolsó, amit Bernie életében rögzített. Szerettük volna az album első kislemezét Bernie-nek ajánlani, és az elsőként megjelenő dalban minden érzésünket kifejezésre juttatni, ezért választottuk az After The Raint. Ez egy szomorú dal, de ugyanakkor teljesen pozitív is, azt az érzést közvetíti, hogy erősnek kell lenned és tovább kell lépned. A refrén utolsó sora pedig így szól: »Az eső utáni napsütés soha nem lesz ugyanaz.« Szerintem ez a dal lényege. Bernie hiánya idővel elviselhetőbb lesz, de nélküle soha semmi sem lesz ugyanaz” – mondta Paddy a videó megjelenése kapcsán.

 

 

‘Wasteland To Wonderland’ dallista:

01. Wasteland
02. Ship Will Sail
03. Party Like a Pirate
04. After the Rain
05. Northern Lights
06. Matadora
07. Standing in the Storm
08. Everybody Get up
09. Hometown Kid
10. Heartbreaker.
11. Rumble Outta Here
12. The Last Hunt
13. Wonderland

Paddy And The Rats - Wasteland To Wonderland

(A címlapon Aleksandra Klepacka festménye.)

Megosztás