Egy friss interjúban nyilatkozta azt Ozzy Osbourne, hogy nem az ’Ordinary Man’ lesz az utolsó albuma, ugyanis amíg nem tud koncertezni, addig szeretne összehozni egy lemezt Andrew Watt-tal.

Ozzy Osbourne – Márciusban már új lemezen szeretne dolgozni

Múlt hét pénteken került boltokba Ozzy Osbourne új lemeze ’Ordinary Man’ címmel, ami az énekes szerint nem az utolsó albuma lesz. Erről az iHeart Radio egyik munkatársának, Eddie Pappaninak nyilatkozott a minap: „Remélem, hogy a következő hónapban tudunk egy új lemezt készíteni Andrew Watt-tal. Kellene is, amíg nincsenek koncertjeim.”

Ozzy pár napja mondta le tavaszi észak-amerikai turnéját, ugyanis nem akar a kezelések közben koncertezni és esetleg bulikat lemondani. Ennek kapcsán arról kérdezték, hogy gondolkodott-e a visszavonuláson, azonban ő nem akar visszavonulót fújni. „Gondoltam rá, néha vannak őrült gondolataim, mint akár ez, de nem vonulhatok vissza. Szeretem a rajongóim.”

Az Apple Music-nak pedig elárulta, hogy az ’Ordinary Man’ volt az első olyan lemeze, amit teljesen józanul készített el. „Azt gondoltam, hogy a drog és az alkohol miatt működött korábban minden, de ez nem igaz – mondta Ozzy. – Amit évekig csináltam az csak öngyógyítás volt, mivel nem tetszett az, ahogyan éreztem magam. Azonban ez az első lemez, amit úgy írtunk meg, hogy kib.szottul józan voltam. Azonban már szeretek az is maradni, mivel legalább emlékszem arra, hogy mi a szart csináltam előző nap.”

Megosztás