A Dream Theater dobosa nagyon optimista jelentést küldött a stúdióból, avagy mi a közös az Annihilatorben és a DT-ben?

Mike Mangini már feljátszotta az új Dream Theater-album dobsávjait, a lemez megjelenése az év második felében várható. Mike a közösségi oldalain nagyon lelkesen nyilatkozott az anyaggal kapcsolatban:

„Az Annihilator óta nem játszottam ehhez hasonló albumon, amely az elejétől a végéig ilyen intenzitással nyomul! Így még sose tudtam odatenni a témáimat, persze a tarolás semmit se érne a Dream Theater nagy dallamai nélkül. Ehhez kellett öt ember, akik egyformán gondolkoznak a zenéről. Lehet, hogy a járvány korlátozásai is beleteszik a magukét ebbe, de mi akkor is együtt akarunk valami egyedit alkotni, és nem valami trendi hülyeséget játszani. Sose mondtam, hogy egy album jobb vagy rosszabb a másiknál, az ilyesmi csak süketelés egy zenész szájából. Én arról akarok beszélni, hogy a 15. stúdióalbum számomra más, mert fontosabbnak és kifejezőbbnek érzem bármelyiknél, de ez nyilván mindenkinek mást jelent. Az a lényeg, hogy a zenei karrierünknek ezen a pontján is progresszíven gondolkozunk, de nem felejtjük el, hogy mit jelent a Dream Theater. Legyünk felismerhetőek, de ne ismételjük önmagunkat, mert különben unalomba fullad az egész. Annál nincs gázabb, mint amikor egy progresszív zenészt elhagyja a kreativitása, nincs benne lendület, és nem fejlődik a művészete. Király dolog, ha egy bandában folyamatosan megvan az összhang, ez mindenképpen kell ahhoz, hogy fajsúlyos zenék szülessenek, de ez önmagában kevés, progger elhivatottság is kell hozzá. Törekszünk arra, hogy átugorjuk a magunk által magasra tett lécet, és hátha egyszer sikerül is, ez csak rajtunk múlik.”

Megosztás