Alapjaiban most is azt a vibráló, sok hangszerszólóval megtűzdelt, a legapróbb részletekig kidolgozott progresszív rockzenét játsszák, mint negyven-akárhány évvel ezelőtt. Kiváló dalok nélkül azonban a virtuozitás csak zenei önkielégítés lenne.
Rick Wakeman stílusban hasonlót produkált, mint az 1973-ban megjelent második, ma már klasszikus szólóalbumán, a ’The Six Wives Of Henry VIII’-en. Nagyon sok lehetőség van ezekben az új kompozíciókban, nem lepődnék meg, ha legendás műveihez hasonlóan ezt a lemezt is újraértelmezné pár év múlva.
A ‘Red, White & Blues’ trilógiát felvezető kőkígyó a fehér borítón igazi sorscsapás! Megbabonáz a szemeivel, beléd mar és végez veled. Ahogy a lemez is. Nagyon eltalált válogatás, nagyon jól szóló, újrakevert, részben áthangszerelt dalokkal, tökéletes felvezetés a folytatáshoz.
Nem egy modern lemez, lassú, történetmesélős anyag, a zene és szöveg igazodik egymáshoz. Dylan számára a zene csak egy eszköz, melynek segítségével előadja költeményeit, 2016-ban odaítélték neki az irodalmi Nobel-díjat. Ha valaki veszi a fáradságot, és tanulmányozza az album szövegeit, rájön, hogy megérdemelte.
A Sorcerer a harmadik sorlemezével bebiztosította előkelő helyét a legnagyobb doom metal bandák páholyában, azt gondolom, a műfajban jelenleg nem sok izgalmasabb kompánia van a svédeknél. Ki merem jelenteni azt is, hogy az elmúlt években az Epikus Doom Metal talán az eddigi legtündöklőbb fénykorát éli!
Az élet néha nem várt dolgokat hoz. Eric Steckel fiatalon szívta magába a bluest, a Mississippi deltájánál született Jarboe viszont avantgárd zenéjében a buddhizmusból merít. A Long Distance Calling mintha a távolsági hívásnál mindig más körzetszámot tárcsázna, Neil Young a vén rókák nyugalmával kapja elő 45 éves lemezét, a Blue Öyster Cult pedig koncertfelvételek kiadásával melegít be új lemeze előtt.
Legutóbbi hozzászólások