Igazi ízig-vérig déli albumot hallhat, aki szereti ezt az életérzést. A lemez elfeledteti velünk egy kicsit ezt a rohanó világot, hogy egy sokkal nyugodtabb helyre kalauzoljon el. A dalokból sokszor csak úgy árad a felszabadultság és gondtalanság érzése. Southern rockereknek kötelező hallgatnivaló.
Mad Max újra száguld! Persze messze a nyolcvanas évek dicsfénye, az akkori heavy metal stílus is csak nyomokban fedezhető fel, inkább olyan meghasonult zene ez, mint a Riot Rhett Forrester idejében. Heavy rock. De szerethető. A Rough Cutt-feldolgozás viszont mindent visz!
Egy nagyon sokrétű, mégis fogyasztható album született, mely a legmagasabb zenei igényeknek is megfelel. Progresszív rock ez a javából, ám lazábban, könnyebben, mint amit először gondolunk a műfajról.
Végre választ kaptunk arra, hogy merre halad tovább a Dynazty, és örömmel hallom, hogy nem ismerős vizekre. Nils Molinék mertek újítani, ugyanakkor annak nem örülök, hogy több szállal is az Amaranthe világához kötődtek.
Hála a sok vendéggitárosnak, akik egyben dalszerzőkként is jeleskedtek, az Alcatrazz igazán változatos lemezzel tért vissza 34 év után.
Többre számítottam, nem tagadom. Ian Gillan kényelmes énekdallamokkal rakta tele a nem túl kiemelkedő zenei alapokat, a ritmusszekció pontos, ám semmi különöset nem nyújt. Egyedül Don Airey exponálja magát. Megbízható, rutinos munka, ám egy Deep Purple-től nem ezt várja az ember.
Legutóbbi hozzászólások