Volt szerencsém többféle felállásban és nagyon különböző alkalmakkal látni a Paint, de talán most tetszettek legjobban. Baromi jól szóltak, a magát nem túl komolyan vevő, de nagyon feszesen és jól játszó zenekar pedig nagyon szórakoztató volt.
A Queensrÿche az én Dream Theaterem, ők mozdítottak ki a progmetál felé a klasszikus heavy metal mellől. Már a 80-as évek első felében olyan maradandó tételeket írtak, mint a The Lady Wore Black, a Take Hold Of The Flame vagy a Queen Of The Reich. Erről szólt ez az este. A korai Iron Maident idéző Night Demon viszont megérdemelt volna egy jobb hangosítást.
Ez volt a VHK a Magyar Zene Házában múlt pénteken, mint mindig: a könnyen követhető, gyakran népies motívumok rabul ejtik az elmét, a szigorúan páros ütemek kérlelhetetlenül repetitív monotóniája elringat, de aztán elkezd gyorsulni a tempó fokozatosan és kiszámíthatóan, végül a fenevad egyszer csak elszabadul, kitör, táncra perdül és énekel.
Az utolsó pillanatban beugró Hydra szimfo power metalja nagyon kellemes meglepetés volt, a Hardline pedig már az év elején nagyon magasra tette a mércét, ami a minőségi koncerteket illeti. Johnny Gioeli pedig újra megmutatta, miért is kedveli mindenki ennyire.
A Pantera légkalapácsa másfél órás esszenciát döngölt a képünkbe az elképesztő életműből, előttük a Power Trip és a Child Bite mázsás súlyokkal melegítette be a közönséget a nagy menethez.
A Republic két és fél órás műsorral ünnepelte meg három és fél évtizedes fennállását az MVM Dome-ban, számomra az este csúcspontja az volt, amikor Tátrai Tibusszal repült a bálna, és hogy a 3D mapping segítségével rövid időre még Cipő is megjelent a színpadon. A főműsor előtt a 4S Street fiatalos, modern muzsikájával hangolódhattak a korán érkezők.
Legutóbbi hozzászólások