Amikor az előzenekar utáni félórás „átszerelési” szünetben mindössze annyi történt, hogy szőnyegeket raktak a tunéziai metal csapat talpa alá, még nem tudtam, hogy ez volt a legfontosabb eleme az aznap esti show-nak. Mert azok bizonyára varázsszőnyegek voltak. Engem mindenesetre elvarázsoltak azon az estén.
A nagy gazdasági fellendüléseket rendre recesszió követi. Így van ez a koncertéletben is. Nem lehet mindig jobb és jobb előadásokat produkálni, egyszer csak nem tud elég újat, érdekeset kitalálni a banda, és a rajongók csalódást érezhetnek az előzőek után. Így jártam most én is a HammerFall-koncerttel kapcsolatban.
A Uriah Heep ismét megüzente, ezúttal a Barba Negra színpadáról: „we are still here, you are here, and the music lives on”, Peter Kovary & The Royal Rebels ösztönös és őszinte vintage rockzenéje pedig nagyon passzolt a felvezető körbe,
Most valószínűleg sokan meglepődnek, hogy mit keresek én egy Babymetal-koncerten. Mennyire távol van ez a fajta muzsika attól, amit kedvelek! De vannak vadhajtásaim és vannak dalok, amik baromira tetszenek.
Az első meglepetés akkor ért, amikor beértem a terembe és már az előzenekarok alatt is igen nagy tömeg fogadott. Nem gondoltam volna, hogy a Gloryhammernek ekkora rajongói bázisa alakult ki itthon.
Eric Martin nyolcadszor járt Magyarországon, ebből egyszer sajnos a Keleti pályaudvaron lépett fel (pontosabban le a vonatról), és onnan egyenesen Ferihegyre vezetett az útja, hogy Budapest kihagyásával folytassa L’Hospitalet de Llobregatban a 2010-es európai szólóturnéját.
Legutóbbi hozzászólások