Journey – Karanténvideóban mutatkoztak be az új tagok
Neal Schon és csapata is csatlakozott az UNICEF We Won’t Stop jótékonysági virtuális rendezvényéhez, hogy egymástól elszeparálva adják elő a klasszikus Don’t Stop Believin’ című slágerüket.
Neal Schon és csapata is csatlakozott az UNICEF We Won’t Stop jótékonysági virtuális rendezvényéhez, hogy egymástól elszeparálva adják elő a klasszikus Don’t Stop Believin’ című slágerüket.
Valószínűleg senkit sem ér nagy meglepetésként a hír, miszerint idén biztosan nem lesz Korn- és System Of A Down-koncert Magyarországon, ugyanis a Live Nation bejelentette, hogy a szóban forgó koncerteket elhalasztják. Az új dátum egyelőre nem ismert.
Június végén jelenik meg a német instrumentális rockbanda hetedik nagylemeze. A folytatásban a klippel támogatott Voices című szerzeményüket ismerhetjük meg.
Nem lesz új énekese az Archaicnek. A csapatból nemrég távozott Jósa Tamás frontember, azonban az ő helyét Erdélyi Péter gitáros veszi át.
Július közepén jelenik meg a John Mitchell által vezetett négyes következő albuma, a ’Feelings Are Good’. Az első teljes dalra nem is kellett sokat várni, a Life Is a Sine Wave a hajtás után hallgatható meg.
Június 5-én jelenik meg digitális formában az a középlemez, mely azokat a szerzeményeket tartalmazza, amik nem fértek fel a Frost* legutóbbi stúdióalbumára.
Legutóbbi hozzászólások