The Tangent – A progresszív rock nem múzeumi darab
A prog aranykorába utazhatsz vissza a The Tangent új dalával, mely a Life On Hold névre hallgat. El sem tudunk képzelni ennél jobb napindító dalt, úgyhogy hallgasd meg te is!
A prog aranykorába utazhatsz vissza a The Tangent új dalával, mely a Life On Hold névre hallgat. El sem tudunk képzelni ennél jobb napindító dalt, úgyhogy hallgasd meg te is!
A Motown és Woodstock közötti hiányzó láncszemnek tartott gitáros-énekes augusztus végén érkező új albumáról kijött az első kislemez, ami a karanténhelyzet szülte reakciók következménye.
Július 3-án huszonhatodik nagylemezét adja ki ’No’ címmel a Boris, amiről Loveless címmel egy eszeveszett új dal már meg is hallgatható.
Új dallal és a hozzá kapcsolódó klippel jelentkezett az Amaranthe, ráadásul a Viral valóban vírusszerűen terjed a neten, pedig még csak most szabadult rá a világra.
A mai napon kerül boltokba Nick D’Virgilio új szólóalbuma, amiről a Cheap Trick gitárosával készített In My Bonest csekkolhatod le.
Júliusban jelenik meg a Megadeth gitárosának új szólóalbuma, aminek egyik legnagyobb dobása a Marty Friedmannel készített Imminent Threat című dal. Most már le is csekkolhatod!
Legutóbbi hozzászólások