Tegnap jelent meg a kanadai csapat újdonsága is, a harmadik önálló dalt klip formájában mutatták be.

Harem Scarem – Megjelenéssel egybekötött klippremier: Aftershock

A Frontiers Musicnál jött ki március 6-án, azaz tegnap a Harem Scarem új albuma ’Change The World’ címmel. Pete Lesperance gitáros a következőket mondta korábban: „Tényleg csak egy célunk van, amikor elkezdünk dolgozni egy lemezen, mégpedig az, hogy megpróbáljuk megírni a legjobb dalokat, amiket csak tudunk. Kezdetben Harry és én külön-külön dolgozunk a részeken, és aztán hozzuk össze azokat, hogy lássuk, van-e jó kiindulópontunk egy dalhoz. Azt hiszem, végre sikerült a következő szintre lépnünk (remélem, egy zenekarban töltött 30 év után), és most már csak próbálunk olyan örömzenét csinálni, amiről úgy érezzük, hogy a rajongóinknak is tetszeni fog!”

 

 

A zenekar jelenlegi felállása így fest: Harry Hess (ének, vokál, billentyűs hangszerek), Pete Lesperance (gitár), Creighton Doane (dobok), Mike Vassos (basszusgitár) és Darren Smith (vokál). A csapat azt ígérte, hogy 2020 nyarán Európában fogják népszerűsíteni frissen megjelent lemezüket. Alább szóljon a címadó tétel után érkezett dal, az Aftershock.

Megosztás