A svéd heavy metal gárda, a HammerFall kiadta új albumának Venerate Me című második kislemezét, melyen a legendás King Diamond vokálozik Joacim Cans mögött.

HammerFall

A HammerFall tizenkettedik stúdióalbuma, a ‘Hammer Of Dawn’ február 25-én jelenik meg a Napalm Records gondozásában, az erről másodikként kiválasztott Venerate Me pedig bizonyítja, hogy a banda továbbra is csúcsformában van. A dalt Oscar Dronjak alapító gitáros 50. születésnapjára jelentette meg a kiadó egy animált klip kíséretében. „Itt a második kislemez, és nagyon-nagyon büszke vagyok rá! A zenét a járvány legsötétebb, legkevésbé inspiráló napjaiban írtuk, és mégis az egyik legerősebb dala lett az albumnak. Joacim fantasztikus szövegötlete teszi igazán kiemelkedővé ezt a számot, és a vége felé a különleges vendégszereplés tényleg feldobja!” – mondta az ünnepelt. Joacim Cans énekes hozzátette: „A dal telis-tele van varázslatos dallamokkal és még a refrénje is fülbemászó. Szövege az egyik legjobb próbálkozásom, amely azzal a ténnyel foglalkozik, hogy kétszer halunk meg: Először akkor, amikor az utolsó lélegzetünket vesszük, másodszor pedig akkor, amikor valaki utoljára mondja ki a nevünket. Ahogy a refrénben felcsendül: »Say my name and I will never die!« [Mondd ki a nevem és sohasem halok meg!]”

Megosztás