Az új Puskás Arénában rendezett koncertek sikerre ítéltettek. A jegyeladások, a látogatottság magukért beszélnek. Bízom benne, hogy ez hosszú távon is így marad és sorban jönnek még a jobbnál jobb produkciók, legendák vagy éppen új csillagok. Eltelt 24 óra a koncert vége óta, de még mindig emésztem. Röviden írni erről a buliról nem tudok, erős a régmúlttal kapcsolatos érzelmi háttér esetemben, noha fényévekre vagyok egy vérbeli GNR-rajongótól.
Előkerestem az első GNR-koncertem jegyét, 1992. május 22. van ráírva, és annyi emlék tört fel, hogy arról külön cikket tudnék írni. Hihetetlen 3 évtized távlatából, hogy akkor eljutott hozzánk is ez a produkció: ’Use Your Illusion World Tour 1992’, két „kevéssé ismert” előzenekarral: Soundgarden és Faith No More. Három rocktörténelmi órás, akik a csúcsidőszakukban jártak nálunk, sőt, mindegyik csak feljebb jutott a rock and roll bizniszben.
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
De ne a múltidézésről szóljon most ez a beszámoló! Csak érzékeltetni akartam, mennyire vártam ezt a koncertet, főleg a 2006-os fiaskó után, amiből leginkább az maradt meg, ahogyan fogadtuk a kiemelt álló részen a színpadra kegyeskedő énekest, aki szintén a nemzetközileg ismert kézmozdulattal üdvözölte közönségét…
2023-ban nem kellett órákat várni, bőven nyolc óra előtt elindult végre a koncert az It’ So Easyvel és a kezdeti őrjöngés nem maradt el. 2016 előtt nem tűnt valószínűnek, hogy valaha együtt fog zenélni ismét a Duff-Slash-Axl trió. Bekövetkezett, és mit bánom én, hogy üzleti alapon (van az a pénz), vagy a zene szeretete tette ezt lehetővé, a lényeg, hogy ebben az életben ismét egy színpadon zenéltek a világhíres rockzenészek.
A Chinese Democracy után egy Velvet Revorver-dal, a Slither következett. Amikor megvettem a ’Contraband’ albumot CD-n, nem hittem volna, hogy bármelyik dalt Axl által énekelve fogom élőben hallani. (Kicsit gonoszkodás, de szinte látom magam előtt a dallista összeállításánál az egyeztetést: „Én ugyan nem játszom el a Chinese Democracyt. Na jó, de akkor cserébe bevesszük a Slithert, amit te énekelsz!”)
Számomra a legnagyobb pozitív meglepetés Duff Mckagan volt. Amikor megjelent a színpadon, első gondolatom az volt, hogy megtalálta a Szent Grált és fiatalodásnak indult, de legalábbis megállította az időt. Fizikai állapota, énekhangja kiváló, irigylésre méltó. Basszusjátéka mindig is tökéletes alapja volt a Guns zenéjének, Fender gitárhangzása most is meghatározó origója volt az estének. A TV Eye-t ő énekelte, melynek végén a „köszönöm szépen, mother f@ckers” mondattal örvendeztette meg a közönséget.
Slash teljesítménye előtt ismét le a kalappal (még ha ő maga nem is vette le a cilindert, még a koncert végén, a fekve szólózása közben sem, nem is értem, hogy nem esett le róla a fejfedő sem akkor, sem az ugrásoknál)! Ő is végigmozogta a három és fél órás koncertet, többnyire a színpad jobb oldalán, számos ugrással cizellálva azonnal felismerhető egyedi gitárjátékát. Érdekes volt látni, hogy az első hat számban számonként cserélt gitárt, ezután elvesztettem a fonalat, de a jellegzetes Gibson Les Paul és Firebird gitároktól az SG kétnyakú gitárokon át az akusztikus kétnyakúig használt hangszereket. Élvezet volt hallani mindegyiket.
Néhány alkalommal engem is meg tudott lepni a közönség. Jó példa erre a Welcome To The Jungle alatt táncoló 60+-os pár. A tánc alatt itt tényleges táncra gondoljunk, olyan „kézen fogjuk, tengelye körül megpörgetjük a hölgyet” változatra, mindez a szélén, az első sortól pár méterre. Még a koncert első harmadában, Slash egyik szólójánál a kivetítőn láthatóvá vált Alice Cooper, aki a színpad hátsó traktusában ült még jó pár vendéggel egyetemben. Bíztam benne, hátha ő is meglep minket beugró sztárvendégként, de ez sajnos nem következett be.
A műsor minden koncerten örök vitatéma. Így van ez most is, hiszen nemcsak a legismertebb dalok kerültek bele a monstre műsorba, hanem olyan ritkán hallott feldolgozások, ritkán játszott saját szerzemények vagy új dalok (Absurd, Hard Skool), amiket a nagy átlag cserélt volna inkább. Én ebből a vitából igyekszem kimaradni, így azt írom az este kapcsán, voltak érdekes választások.
Nem az előbb említett szerzemények közé tartozik a Rocket Queen, amit kiemelek az elhangzott dalok tömegéből. Mind Slash, mind Richard Fortus szólója az est egyik kedvence lett számomra, még akkor is, ha ezek megtörték a dalt, ami disszonáns hatást keltett bennem. Richard sem szűkölködik hangszerekben, ő leginkább Gretsch gitárokat hozott a turnéra. Az ő játéka sem hagyott semmi kívánnivalót, élmény volt minden perc, amikor a húrok közé csapott.
Érzékeny pont Axl Rose teljesítménye. Még csak a stadion környékén sétáltam, de számos beszélgetésfoszlány már erről szólt… Nem miatta szerettem meg a Guns zenéjét, viszont tény, hogy megkerülhetetlen énekes a rockpalettán. Amit Budapesten nyújtott, az számomra pozitív megítélésű. Elsősorban az, hogy egy ilyen hosszúságú koncerten végig mozgott, a teljes színpadot kihasználva tolta az énektémákat, ez becsülendő. Nem gondolom, hogy sokan utána tudnák ezt csinálni kortól függetlenül. Az énekteljesítménye is messze jobb volt, mint nemrég szintén Budapesten járt egyik pályatársáé. Ami a legérdekesebb volt, hogy hullámzó hangerővel hallhattuk az egész koncerten, időnként meglepő hangerővel tolták hangját, máskor (a Coma alatt kifejezetten) elnémult a mikrofonja, miközben erei kidagadtak a nyakán az erőfeszítéstől.
Ez a hullámzás Slash szólóinál is elő-előjött. Ezeket nem tudom hova tenni, viszont ezt leszámítva megfelelőnek ítéltem a hangzást. Most a hangerőt sem tolták fel a fájdalomküszöbig, amiért hálás vagyok a hangmérnöknek. Axl majd minden második számnál felsőt váltott, a Civil War alatt ukrán zászlós pólót viselt, a kivetítőkön pedig a háború képeit vetítették.
A színpadkép teljesen letisztult volt, minimalista világítástechnikával, három helyen óriási, kiváló minőségű kivetítők, pirotechnika nem volt, a zene volt előtérbe helyezve. Dizzy Reed billentyűst mutatták be legtöbbször, az Estranged kezdő zongorahangjainál engem is kirázott a hideg. Szokás szerint több hangszeren is játszott az este folyamán. Vele teljes a GNR.
Melissa Reese háttérénekes-szintetizátoros és Frank Ferrer dobos sem maradhat ki a beszámolóból. Melissa hangja többször került előtérbe Axlt támogatva. A dob óraműpontos üteme pedig az egész este betonszilárdságú alapja volt.
A műsor zárásaként jött a Paradise City, melyben Slash fekve szólózott, majd levonuláskor kézenállása váltott ki olyan hangorkánt a közönségből, hogy azok is megtorpantak, akik már elindultak kifelé.
Gigahosszú Guns N’ Roses-bulit kaptunk 3 évtized után. Mint minden esetben, most is lehet ezt alulértékelni, fanyalogni, keresni a negatívumokat, szidni Axl énekteljesítményét, de ennek a látottak után nem látom értelmét. Ez egy telt házas stadionkoncert volt, ahol a zenészek igyekeztek kiszolgálni a közönség minden rétegének igényét. Aki csak a legismertebb három dalért jött, annak viszont 3 és fél órát kellett várnia rá. Reméljük, a pletykák igazak és lesz folytatása a banda történetének úgy, hogy minél több eredeti tag kap benne szerepet! Jó lenne látni őket még együtt zenélni, és jó lenne őket fotózni is legközelebb!
It’s So Easy / Bad Obsession / Chinese Democracy / Slither / Pretty Tied Up / Welcome To The Jungle / Mr. Brownstone /Hard Skool / Absurd / Double Talkin’ Jive /Reckless Life /Down On The Farm /Rocket Queen / Estranged /Live And Let Die / You Could Be Mine /T.V. Eye / Anything Goes / This I Love / Civil War / Slash Guitar Solo / Sweet Child O’ Mine / November Rain / Street Of Dreams / Wichita Lineman / Knockin’ On Heaven’s Door / Nightrain // Coma / Patience / Don’t Cry / Paradise City
Szerző: Török Tamás (TT)
Fotók: Guns N’ Roses hivatalos fotók
Köszönet a bejutásért a Live Nation Magyarországnak!
Legutóbbi hozzászólások