fbpx

A Megadeth basszusgitárosa felidézi azokat az éveket, amikor még csak mások dalait játszották zenészbarátaival, úgyhogy David Ellefson most bemutatja, hogyan játszik Def Leppardot.

David Ellefson

Október 2-án jelenik meg David Ellefson feldolgozáslemeze ’No Cover’ címmel a Combat Records gondozásában, mely tizenhárom klasszikus tételt rejt olyan előadóktól és bandáktól, mint például a W.A.S.P., a Def Leppard, a Judas Priest, Billy Idol vagy éppen a Queen. A lemezről a Def Leppard Wasted című dala már meg is hallgatható, amiben a következő zenészek játszanak:

David Ellefson – basszusgitár
Thom Hazaert – ének
Jacob Bunton (Mick Mars, Lynam) – vokál
Frank Hannon (Tesla) – gitár
Andy Martongelli – gitár
Dave McClain (Sacred Reich, Machine Head) – dob
Ron “Bumblefoot” Thal (Sons Of Apollo, ex-Guns N’ Roses) – vokál

A kiadványról a Megadeth bőgőse egyébként a következőket mondta korábban: „Mielőtt bármelyikünk is elkezdett volna saját dalokat írni, karrierünk kezdeti szakaszában feldolgozásokat játszottunk a hőseinktől. Jó móka visszamenni az időben és feleleveníteni azokat a dalokat, melyek segítettek abban, hogy olyan előadókká váljunk, akik vagyunk. Különösen azért, mert ironikus módon többen ezen zenészek közül társaink és barátaink lettek.”

Az albumot Thom Hazaert énekessel, Andy Martongelli és Ron “Bumblefoot” Thal gitárosokkal, és Paolo Caridi dobossal rögzítette Ellefson, de egy raklapnyi vendégzenész is megfordul a dalokban, akiknek listája a következő:

Charlie Benante (Anthrax)
Eddie Ojeda (Twisted Sister)
Brandon Yeagley (Crobot)
Dirk Verbeuren (Megadeth)
Frank Hannon és Troy Lucketta (Tesla)
Mark Slaughter (Slaughter)
Jason McMaster (Dangerous Toys, ex-Watchtower, Evil United)
Greg Handevidt (Kublai Khan, ex-Megadeth)
Chuck Behler (ex- Megadeth)
Gus G. (Firewind, Ozzy Osbourne)
John Aquilino (Icon)
Doro Pesch
Dave McClain (Sacred Reich, ex-Machine Head)
Dave Alvin (Whites Trash)
Todd Kerns (Slash)
Jimmy DeGrasso (ex-Megadeth, ex-Y&T, ex-Suicidal Tendencies)
Andrew Freeman (Last In Line)
Jacob Bunton (Mick Mars)
Dead By Wednesday

A ’No Cover’ közel végleges számlistája így fest:

01. Freewheel Burning (Judas Priest) ft. Jason McMaster, Gus G, Andy James, Dave McClain
02. Tear It Loose (Twisted Sister) ft. Eddie Ojeda, Dave McClain
03. Love Me Like A Reptile (Motorhead) ft. Doro Pesch, Greg Handevidt, Chuck Behler
04. Holiday In Cambodia (Dead Kennedys) ft. Charlie Benante
05. Rebel Yell (Billy Idol)
06. Wasted (Def Leppard) ft. Frank Hannon, Jacob Bunton, Dave McClain, Bumblefoot
07. Riff Raff (AC/DC) ft. Jason McMaster, Dave Lombardo
08. Nailed To The Gun (Fight) ft. Andrew Freeman, Russ Parrish, Jimmy DeGrasso
09. Not Fragile (Bachman-Turner Overdrive) ft. John Aquilino
10. Say What You Will (Fastway) ft. Troy Lucketta, Mark Slaughter
11. LOVE Machine (W.A.S.P.) ft. Dirk Verbeuren, Dave Alvin
12. Love Hurts (Nazareth) ft. Brandon Yeagley, Chuck Behler, Tyson Leslie
13. Sheer Heart Attack (Queen) ft. Bumblefoot, Doro Pesch, Charlie Benante
14. Sweet FA (Sweet) ft. Todd Kerns, Bumblefoot, Shani Kimelman
15. TBA
16. TBA
17. Auf Wiedersehen (Cheap Trick) ft. Al Jourgensen, Brandon Yeagley, Charlie Benante
18. Eat The Rich (Krokus) ft. Dead By Wednesday

David Ellefson

 

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás