Szeptemberben folytatódik a Dream Theater ’Lost Not Forgotten Archives’ sorozata, a 13. kiadványban az ’Images And Words’albumig vezető kétéves periódusba pillanthatunk bele. John Petrucci nem tétlenkedik közben, ősszel önálló turnéra indul, Mike Portnoy is csatlakozik hozzá.

Dream Theater

Az Inside Out Music a Dream Theater jelenlegi kiadójaként egy gyűjtői sorozatban adja ki a zenekar régi, korábban az Ytsejam Records által birtokolt archív felvételeit feljavított hangzással és korábban meg nem jelent bónusztartalommal felturbózva.
Az archívumsorozat legfrissebb kiadványa egy régebbi demóanyag újrakiadása ’Images And Words Demos (1989-1991)’ címmel. Ez a lemez a banda életének azt a kétéves periódusát mutatja be, amikor 1989-től elkezdtek dolgozni az új dalokon, illetve az énekes keresésének időszakába is belefülelhetünk. John Petrucci, John Myung, Mike Portnoy és Kevin Moore játéka mellett John Hendricks, Steve Stone és Chris Cintron énekét is hallhatjuk. 1991 januárjában jelentkezett meghallgatásra Kevin James LaBrie Kanadából, akiről néhány nap leforgása alatt kiderült, hogy ő a megfelelő ember. Már akkor az énekes középső nevét használták, hiszen furcsa lett volna, hogy két John mellett két Kevin keresztnevű tag legyen a zenekarban. Így James LaBrie néven ő lett a Dream Theater új énekese. Az ötös célja az volt, hogy új lemezszerződést kössenek a készülő második lemezükhöz, ehhez segítséget egy Derek Oliver nevű újságírótól kaptak, aki akkoriban új tehetségeket keresett az Atco Records számára. Hosszú hónapokig tartó egyeztetetés után jutottak el oda, hogy 1991 májusában elkészülhetett a három dalból álló ’Atco Demos’, amelyre végül a kiadó vezetése is rábólintott. Derek Oliver felügyelete mellett folytatódott a munka, és olyan dalok születtek, mint az Another Day, a Surrounded és a Pull Me Under (ennek az instrumentális demóváltozata az Oliver’s Twist). A felvételek megkezdésére csak 1991 októberében érkezett meg az engedély a kiadótól, David Prater producer vezetésével készülhetett el az ’Images And Words’. A lemez végül 1992. július 7-én jelent meg, amelynek a napokban volt a 30. évfordulója. Az Inside Out Music a szeptember 9-es megjelenésre a zenekar 2005-ben egyszer már kiadott szerzői kiadású anyagot vette elő, amely felújított hangzással és újrakeverve lesz elérhető. A ’Images And Words Demos (1989-1991)’ már most előjegyezhető digipak CD-n, fekete, 500 példányra limitált fehér, vagy 2000 példányra limitált sárga színű tripla vinylen.

Kapcsolódó hír, hogy John Petrucci közben bejelentette karrierjének első önálló amerikai turnéját, ahol a ’Terminal Velocity’ dalait fogja bemutatni élőben, segítségére lesz a színpadon a lemezen is hallható Mike Portnoy dobon és Dave LaRue basszusgitáron. A bemelegítésről a 1980-as évek végén megszűnt, majd 2022-ben reaktivált Meanstreak gondoskodik. Érdekesség, hogy ennek a csajbandának a tagjaiból hárman ma már jó ideje Mike Portnoy, John Petrucci és John Myung feleségei.

’Lost No Forgotten Archives – Images And Words Demos (1989-1991)’ dallista:

CD 1:

01. Metropolis (Instrumental)
02. Take The Time (Instrumental)
03. Learning To Live (Instrumental)
04. Under A Glass Moon (Instrumental)
05. Don’t Look Past Me (Vocalist Audition Demo 1990)
06. To Live Forever (Vocalist Audition Demo 1990)
07. To Live Forever (Vocalist Audition Demo 1990)
08. A Change Of Seasons (Vocalist Audition Demo 1990)

CD 2:

01. Metropolis (ATCO Demo 1991)
02. To Live Forever (ATCO Demo 1991)
03. Take The Time (ATCO Demo 1991)
04. Pull Me Under (Pre-Production Demo 1991)
05. Another Day (Pre-Production Demo 1991)
06. Surrounded (Pre-Production Demo 1991)
07. Under A Glass Moon (Pre-Production Demo 1991)
08. Wait For Sleep (Pre-Production Demo 1991)
09. Learning To Live (Pre-Production Demo 1991)
10. Oliver’s Twist (Pre-Production Demo 1991)

Megosztás