Öt évvel ezelőtt még maga Mike Portnoy sem mert volna fogadni arra, hogy visszatér a Dream Theaterbe, a zenekarba, melynek közel 40 éve alapító tagja volt. A tavaly októberi nagy bejelentést követően azonban annak is elérkezett az ideje, hogy közösen új lemez írásába kezdjenek.
A Dream Theater a napokban elkezdte a 16. nagylemez munkálatait. A csapat saját stúdiójában, a DTHQ-ban már ott van Mike Portnoy ’Siamase Monster’ névre keresztelt hatalmas felszerelése is, amelyet a ’Six Degrees Of Inner Turbulence’ felvételein és a hozzá kapcsolódó kétéves világ körüli turnén használt először a dobos. A csatlakozás folyamatáról Mike így mesélt a Drumeónak: „13 év telt el a kilépésem óta és ahogy a mondás tartja: az idő minden sebet begyógyít. Sok év telt el, közben megújult a kapcsolatom a srácokkal, az egész John Petruccival kezdődött. A feleségeink már azelőtt is egy zenekarban játszottak, hogy megismertük volna őket. A gyerekeink együtt nőttek fel, a lányom és John lánya az elmúlt öt évben együtt lakott New Yorkban. A két család mindig is közel állt egymáshoz, így elkerülhetetlen volt, hogy John és én újra kapcsolatba kerüljünk. A pandémia alatt kezdtek az események felpörögni, mert sem én, sem a Dream Theater nem tudott turnézni, ezért John úgy döntött, hogy szeretne egy szólóalbumot készíteni. Megkért, hogy játsszak rajta. Néhány hónappal később pedig a harmadik Liquid Tension Experiment albumon dolgoztunk Johnnal és Jordannel, ez hármunkat hozta össze. Aztán a következő évben John szólóturnéján is ott voltam, ahol a feleségeink zenekara, a Meanstreak nyitotta az estéket. Innen már úgy tűnt, hogy személyes és zenei szinten is ismét összeállt minden. Azt hiszem, az utolsó láncszem az volt, hogy újra felvettem a kapcsolatot James LaBrie-vel, mert James és én már több mint egy évtizede nem beszéltünk. Elmentem megnézni a Dream Theatert New Yorkban 2022 körül, és akkor találkoztam vele először. Ahogy megláttuk egymást, nagy volt az öröm, és a dráma, meg a sok szarság mintha egy pillanat alatt szertefoszlott volna. Azzal, hogy James és én újra haverok lettünk, kezdett elkerülhetetlenné válni a dolog.Egyikünk sem tervezte, hogy végül újra összejövünk. Ha öt évvel ezelőtt megkérdezted volna tőlem, nem mertem volna fogadni rá. De a történtek után úgy tűnik, hogy életünk ezen szakaszában a megfelelő helyen és a megfelelő időben vagyunk. A Dream Theaterben töltött évek alatt a 20-as, a 30-as és a 40-es éveinkben jártunk. Most itt vagyunk, a legtöbbünk már 50-en túl, van, aki a 60-as éveiben jár. Úgy tűnik, az élet túl rövid ahhoz, hogy ne azokkal légy, akiket szeretsz, és ne azt a zenét játszd, ami az életed, a szíved és a lelked része.”
Kapcsolódó hír, hogy Jordan Rudess szólóban is az Inside Out Musichoz szerződött, így a következő lemeze a német kiadónál fog megjelenni. A billentyűs az utolsó simításokat végzi új albumán, amit a Moises – zenészek számára kifejlesztett, mesterséges intelligenciát is alkalmazó applikáció – segítségével készített. Jordan így mesélt a várhatóan szeptemberben megjelenő anyaggal kapcsolatosan: „Tudtam, hogy lesz szabadidőm, miután a Dream Theater turnéja befejeződött. Elegendő idő ahhoz, hogy befejezhessek egy szólólemezt. Új kompozíciós perspektíva kialakítását terveztem, így az első dolgom az volt, hogy egy énekest találjak. Joe Payne hangja már az első pillanattól kezdve megfogott. Szintén újdonság, hogy néhány számban magam gitározom, a dalszövegeket pedig Ariana lányom írta. Sokat dolgoztunk együtt, hogy a szövegben megjelenjen egy történet és hogy Joe is szárnyalhasson. Büszke vagyok rá apaként is.”
Legutóbbi hozzászólások