Bár az elmúlt két évtizedben Bruce Dickinson tette a saját dolgát az Iron Maiden falain kívül is – gondoljunk a vég nélküli szövegelő estjeire, önéletrajzi könyvére, a Deep Purple-t és Jon Lordot idéző szimfonikus Concerto-bulikra –, csak önálló szólóalbuma nem akart összejönni, amit a 2005-ös ’Tyranny Of Souls’ óta vártunk. Aztán egyszercsak elkezdtek csöpögni a hírek az új lemezről, ami 2024 tavaszának indulására valósággá vált.
14 éven át készült az anyag, a komponálásba beszállt Dickinson mellé Roy Z, aki már hosszú évek óta kiváló alkotótársa és producere.
Progosan indul az album, hiszen a korábban már megismert Afterglow Of Ragnarök, akár a Dream Theater repertoárjába is beleférne. A súlyos riff, az énekdallam, egy az egyben a New York-i ötösfogatot idézi, sőt Dickinson még rá is tesz egy lapáttal, ahogy hozza James Labrie frazírjait. A Many Doors To Hell egy olyan metálsláger, amin nem kell gondolkodni, nem is kiemelkedő. A szintén jól ismert Rain On The Graves ugyan szimfonikus megszólalású, mégis az Iron Maident idézi, ha jobban utánagondolok, a ’The Final Frontier’ album világa jön be. A Resurrection Men underground-szerű a misztikus zenei hangulatával és a technikailag iszonyatosan nehéz, magas énektémájával. A középrész teljesen eltér a dal kereteitől, mintha a Black Sabbath szólalna meg az első három albumának stílusában. A Fingers In The Wounds tovább követi a szimfonikus hangzást a szintetizátor által produkált nagyzenekari hangzással, az énektéma keleties, újra a Maidenre emlékeztet. Az Eternity Has Failed ismerős a ’The Book Of Souls’ albumról, bár a címet megváltoztatták és egy kicsit a szövegbe is belenyúltak. Eredetileg feltételes módban, If Eternity Should Fail címmel jelent meg, ez az örökkévalóság esetleges nemlétére céloz, Dickinson új albumán pedig már nem is létezik. Az új verzió tömörebb, zúzósabb, mint a Maiden változata. A Mistress Of Mercy metálja egy az egyben hozza az ’Accident Of Birth’ és a ’The Chemical Wedding’ zenei világát.
Innen nagyot változik a kép, a hátralévő három dal a balladisztikus irányvonalat képviseli. A Face In The Mirror a legemészthetőbb szerzemény, a ’Balls To Picasso’ zeneisége jut eszünkbe, a Shadow Of Godsban Dickinson szelíd éneket produkál, maga a dal nem egy faldöngető produktum. Az albumot a Sonata (Immortal Beloved) majd tízperces zenefolyama zárja, ami dinamikusabb, mint az előző kettő, mégis a balladai vonulatot viszi, viszont a zenei felépítés a klasszikus zene felé mutat.
Rendhagyó szerkesztésű lemez, hiszen nem szokás semmilyen rockalbumon a lemez végére hagyni egy blokkban három líraibb kompozíciót. Ha megnézzük a sötét gondolatokat közvetítő szövegeket, rájövünk, hogy koncepciózus alkotással állunk szemben: a sorok hatalomról, visszaélésről, identitáskeresésről árulkodnak, keverednek a tudományos és okkult gondolatok és azt üzenik, hogy ideje elmenni ebből a világból.
[Van bekapcsolható automatikus felirat a videóhoz, magyar opcióval.]
Összegzés:
Bruce Dickinson az új albumán sokféle stílust felvonultat, még a Maident is megidézi – nemcsak egy dalban –, itt-ott visszaköszön a banda hatása a nótákban. A sötét gondolatokban sajnos ráismerünk rettenetes állapotban vergődő világunkra. Nincs vita abban, hogy a Maidenben a legjobb, de ahogy a kilencvenes években bizonyította, az anyag megerősíti, hogy a frontember szólóelőadóként is megállja a helyét. Hallgatva az albumot biztos vagyok abban, hogy izgalmas koncert tanúi leszünk a Barba Negrában június 1-én.
Pontszám: 8,5
Megjelenés: 2024
Kiadó: BMG
Stílus: heavy/prog metal
Származás: Nagy-Britannia
Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: digisleeve CD, digibook deluxe CD, fekete vinyl, kék vinyl és Afterglow Of Ragnarok vinyl kislemez.
Zenészek:
Bruce Dickinson – ének, gitár, billentyűs és ütőhangszerek
Roy Z – gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek
Maestro Mistheria – billentyűs hangszerek
Dave Moreno – dob
Chris Declercq – gitár
Gus G – gitár
Sergio Cuadros – fafúvósok
Dalcímek:
01. Afterglow Of Ragnarok
02. Many Doors To Hell
03. Rain On The Graves
04. Resurrection Men
05. Fingers In The Wounds
06. Eternity Has Failed
07. Mistress Of Mercy
08. Face In The Mirror
09. Shadow Of The Gods
10. Sonata (Immortal Beloved)
Első hallgatás után azt mondom, hogy ez Bruce legjobb szolóalbuma. Szerintem elkppesztően jó lett, pedig én már temettem az egészet a temetős limonádé után. Az első beharangozó után kb. ezt is vártam Bruce szolólemezként a 2020-as években. A nagy Maiden/Bruce fan haveromnak viszont egyáltalán nem jön be. Szóval kíváncsi lennék a “közvélekedésre”. A kritika pontozásával egyetértek.
Tudom a Maident, és ezt is hallom jól. Semmit nem romlott, minőségi anyag, csak így tovább!