fbpx

Augusztusra halasztotta albumának, a ‘Holy Moly’-nak a megjelenését a Blues Pills, azonban addig egy energikus próbatermi felvétellel hangolhatsz az új anyagra.

Blues Pills

Az előzetes tervek szerint június 19-én kellett volna megjelennie a kvartett harmadik stúdióalbumának, ám kiadójuk, a Nuclear Blast úgy döntött, eltolja a ‘Holy Moly’ kiadását két hónappal és augusztus 21-ét jelölték meg új dátumnak. Előzőleg két dalt, a Proud Womant és Low Roadot már megismerhettünk. Nem olyan régen közzétettek egy tizenkét perces próbatermi élő felvételt, mely szeptember elsejéig lesz elérhető a Telekom/Magenta honlapján, addig ezzel lehet vigasztalódni.

Az album CD, 2 CD és különböző színű LP formákban is megjelenik, sőt egy speciális LP-boxsetet is kiadnak. Gyűjtőknek érdemes a 2 CD-s verzióra és a boxsetre koncentrálni, mert a második CD-n beszerezhetik a ritkaságnak számító 2012-es ‘Bliss’ EP-t. A 2 LP + CD boxset második LP-jeként megjelenő zöld színű vinyl változata e négyszámos kiadványnak ráadásul korábban nem volt kapható.

‘Holy Moly!’ LP:
Side A:
01. Proud Woman
02. Low Road
03. Dreaming My Life Away
04. California
05. Rhythm In The Blood
06. Dust

Side B:
07. Kiss My Past Goodbye
08. Wish I’d Known
09. Bye Bye Birdy
10. Song From A Mourning Dove
11. Longest Lasting Friend

‘Bliss’ EP:
Side A:
01. Bliss
02. Astral Plane

Side B:
03. Devil Man
04. Little Sun

CD:
01. Proud Woman
02. Low Road
03. Dreaming My Life Away
04. California
05. Rhythm In The Blood
06. Dust
07. Kiss My Past Goodbye
08. Wish I’d Known
09. Bye Bye Birdy
10. Song From A Mourning Dove
11. Longest Lasting Friend

Blues Pills - Holy Moly

 


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás