Ha lesz turné és Angus Young hívja, akkor Chris Slade kész visszatérni a csapatba. Jelenleg azonban csak az AC/DC főnöke tudja, hogy mi lesz a csapat sorsa – mondta a dobos egy beszélgetés során.

AC/DC

Egy friss interjúban arról a beszélt az AC/DC egykori (?) dobosa, Chris Slade, hogy készen áll, ha Angus Young úgy dönt, hogy ismét neki kell beülnie a dobok mögé a turnéra. Erről a Sonic Perspectivesnek nyilatkozott a veterán ritmusfelelős. „Mindig készen állok arra, hogy visszamenjek. Imádok utazni, dobolni és turnézni, ezt pedig nem sokan mondhatják el. Remélem, hogy még sok évig fogom ezt csinálni!” – mondta.

Természetesen arról is kérdezték, hogy tud-e valamit a korábban belengetett turnéról. „Mindig is lesznek pletykák az AC/DC-vel kapcsolatban, azonban az egyetlen ember, aki tudja, hogy mi fog történni, az Angus Young. Ebben az évben nem lesz turné, és ezt igazából ki is jelenthetem. 2020-ban nem turnéznak, ha-ha.” – zárta viccesen mondandóját Slade.

Slade nemrég saját zenekarával, a The Chris Slade Timeline-nal villantott egy dalt, mely a We Will Survive névre hallgat, az AC/DC-ről pedig legutóbb márciusban írtunk, amikor arról pletykáltak, hogy milyen lesz az új album, aminek március tájékán kellett volna megjelennie.

 

Megosztás