Kevesebb színház, több élvezet: Lordi, Follow The Cipher, Silver Dust – Barba Negra, 2018. 11. 14.

írta savafan | 2018.11.23.

Újra ellátogatott hozzánk a szörnycirkusz, és magukkal hozták az egyszer már látott svájci bandát és egy friss csapatot. Direkt nem néztem utána a turné képanyagainak és videóinak, bíztam benne, hogy nem a megszokott show 2018-as verzióját látjuk. Így is történt szerencsére.

 

 

De addig még át kellett esnünk az előzenekarok produkcióján, amiből a svájci Silver Dust volt értékelhetőbb. Zenei kavalkádnak nevezném, amit játszanak, így az előadásuk is inkább volt performansz, mint zenei koncert.

Jó fazonok alkotják a zenekart, és eléggé rámennek a látványra, a már korábban is megcsodált kivetítőt most is magukkal hozták, és az ott vetített filmek tökéletesen kiegészítették a koncert képi és hangi világát.

Az egyik szám felvezetőjeként az énekes, Ord Campbell egy ősrégi telefonon beszélt a kivetítőn látható hölggyel. Ord éneke is elég széles skálán mozgott, nem is tudnám a hangját beskatulyázni egyetlen stílusba sem.

Viszont az egész dolgot nagyon jól vette a közönség, már ekkor is igen szép számban voltunk jelen a rendezvényen, és hangos tetszésnyilvánítást kapott a zenekar. A banda többi tagja is tudja, miként kell show-t csinálni, jó értelemben véve.

Iny Pistol gitáros teljesen kitekert pózokban is képes volt gitározni, és a szűkre szabott helyhez képest elég sokat változtatták helyüket a basszerossal.

Otthon nem hallgatnám a muzsikájukat, de érdekes előadásmódjuk vonzza a szemeket és a zenei olvasztótégelyben azért pár igen jól sikerült részlet is lakozik. A buli vége felé előadott hordón és dobokon való egész zenekaros együtt muzsikálás pedig nagyon jópofa és látványos volt, ahogy a múltkor is.

Nem élveztem ennyire a Follow The Cipher buliját. Sőt. Volt már olyan előzenekar, akinek a produkcióját látva utólag sajnáltam, hogy nem késtem le. Most is valami hasonlót éreztem, pedig a lehetőség adott volt, hogy jó buli legyen.

Fazonokból itt sem volt hiány, és a zenekar is rendesen odatette magát, de részben a keverésnek, részben Linda hangjának köszönhetően nagyon lehangoló volt a végső konklúzió.

A zenekart kitaláló alapító Ken Kangström kapucnis thermo pulcsiban, bőrdzsekiben és gatyában, illetve egy szeméig érő kendőben tolta le a bulit. Maximális respekt, hogy ilyen melegben kibírta a rájuk szabott időt.

A dalok szerkezetével nem is voltak akkora gondok, de Linda hangja nagyon gyenge volt és szerintem többször elég hamis is, számomra élvezhetetlenné tette a bulit. Pedig látványban ő is odatette magát, katonasapkában és feltűnő mozgással adta elő a nótákat, olyan érzésem volt, hogy a hangi hiányosságokat a látvánnyal próbálja ellensúlyozni.

Ken amúgy szerzőtársa volt a Sabaton Carolus Rex számának, ő is ugyanúgy Falunból származik, mint a Sabaton. Ennek örömére elnyomták a Sabaton-dal feldolgozását. Bár ne tették volna! Sok feldolgozást hallottam már koncerten, de ez nagyon gyengére sikeredett. Egy szó, mint száz, a svéd zenekar jött, látott és abszolút nem győzött meg. Ez gyenge volt!

A Lordi tett arról, hogy mégis jól záruljon az este. Az utóbbi pár alkalommal azt éreztem, hogy a lemezeik színvonalesése sajnos az élő teljesítményükre is rányomta a bélyeget. Nem is annyira zenei téren, a látvány állt meg egy adott ponton, és azt próbálták néha upgrade-elni és felmelegíteni. Nem sok sikerrel, mert semmi változatosság nem volt a dolgokban, maximum egy másik szám alatt kaszaboltak, mint az előző turnén.

Mostanra egy vadiúj és igen látványos színpadképet eszkábáltak össze, és végre Mr. Lordi is kapott egy átjárót gardróbszobája és a színpad közé. Ha valaki eddig oldalról látott egy Lordi-bulit, akkor picit illúzióromboló volt, ahogy 2-3 ember öltözteti az énekest és szinte minden látszódott. Most ezt megoldották egy látványos kapu mögött.

Ami változott az előző turnékhoz képest, hogy talán kevesebb volt a látványelem, nem jutott majd minden számra valami látványosság és ez jót tett a bulinak. Látványosnak így is látványos volt, de most a pár megszokott effekten kívül új ötletek is napvilágot láttak.

A koncertet az új lemez címadó tételével kezdték, és kezdésként egy széken begurult a lemezborítón látható szörnynő. Aki a szám végére életre is kelt és ijesztgette a fotósokat, na meg az első sort. Második tételként máris ellőttek egy hatalmas slágert. A Would You Love a Monsterman nálam is az egyik kedvenc, így a refrént együtt énekeltem a zenekarral és a közönséggel, akik eddigre már szinte teljesen megtöltötték a termet. A fekete függönnyel eltakart átjáró arra is remek volt, hogy az effektek nagy részét onnan varázsolták elő, így történt a Missing Miss Charlene szám alatt is, amikor a függöny előtt lebegő baba egyszer csak a közönség felé repült egy szerkezet segítségével.

A színpadképen kívül a fényekkel is ki voltam békülve, pont úgy és ott támogatták meg a látványt ahol és amennyire kellett. A hangzás egy másik kérdés volt ezen a bulin. Sokan mondják a zenekarral kapcsolatban, hogy könnyű úgy jól szólni, ha a zene nagy része magnóról megy. Persze manapság szinte mindenki használ samplert, ki kevesebbet, ki többet, de ettől még a zenekarnak is oda kell tennie magát. Ezen az estén a hangzásra nem lehetett panasz, tényleg pazarul szólt a koncert. Hogy mennyi samplert használtak, nem érdekelt, szerintem a basszusszóló is véleményes volt, de a samplert is lehet szarul hangosítani.

Szólóból kaptunk eleget az este folyamán, minden hangszeres megmutatta, mit tud önállóan, de ezek egyike sem volt különösebben figyelemre méltó. Időhúzásnak és kitöltőnek megfelelt, de semmi több.

Mr. Lordi hangja jó formában volt, a számok közti átkötőszövegek és felkonfok pedig kellően viccesek és poénosak voltak. Vette is a lapot a közönség, akik az elejétől a végéig forró hangulatot teremtettek a finneknek. Említettem, hogy bizonyos effektek megmaradtak a régi turnékról, így a Blood Red Sandman alatti konfettiszórás, a ráadásban előadott Devil Is a Loser alatti szárnynyitás, a Who’s Your Daddy alatt előkapott CO pisztoly is ismert és bejáratott látvány volt. De most valahogy nem éreztem azt, hogy pici ráncfelvarrás történt, a kötelező és hatásos látványosságokon kívül sok új és ötletes dolgot hoztak.

A zenekar persze fókuszált az új lemezre, de nagyon ügyesen nem pakolta tele a programot az új számokkal, nagyon jól választották ki, mennyi az, ami még nem nyomasztó és még a nagy slágerekre is marad elég idő. Mert szinte minden lemezüket megidézték, és nem csak a nagy slágerek kerültek terítékre, a fanatikusoknak is tartogattak meglepetést. A közel kétórás programban így mindenki megtalálhatta a maga kedvencét, természetesen a legnagyobb ováció a záró „győztes” dalra volt, de végig jó hangulat uralkodott a teremben.

Sexorcism / Would You Love a Monsterman / Missing Miss Charlene / Your Tongue’s Got the Cat / Heaven Sent Hell on Earth / Dobszóló / Rock the Hell Outta You / Blood Red Sandman / Mr. Killjoy / It Snows in Hell / Billentyű szóló / She’s a Demon / Rock Police / Slashion Model Girls / Naked in My Cellar / Basszus szóló / Hug You Hardcore / Evelyn / The Riff / Gitár szóló / Nailed by the Hammer of Frankenstein / Who’s Your Daddy /// Devil Is a Loser / Hard Rock Halleluja

Kezdtem elengedni a finn szörnyek kezét, már ami a koncertjeiket illeti, mert egy belefásult, változtatni képtelen zenekar benyomását keltették. Az újabb lemezhez tartozó maszkok ráncfelvarrása már nem elégített ki, amikor ugyanazt láttam éveken keresztül. Most egy jó irányba változott és felturbósított Lordit láttam, és ez nagyon tetszett. A számokkal alapból nincs nagy gond, mert iszonyat nagy slágereik vannak, amik egyből fülbe ragadnak, de a színpadiasság, a színház eléggé megfakult az utóbbi időben. Az „átjáró” felett egy koponya volt, ami az egyik szám alatt fényesen világított, és számomra ez a mostani Lordi ezt a fajta csillogó, és fényesen ragyogó bandát, valamint koncertet hozta el. Nem kétséges, ha újra jönnek, megint ott a helyem!

Szöveg: Savafan
Fényképek: TT
Külön köszönet a Livesoundnak!
További fotók ITT

Legutóbbi hozzászólások