Egy év után ismét új lemezzel jelentkezik a Vanden Plas. A germán proggerek folytatják az előző album tematikáját, vagyis ezúttal is a nekromancia áll a középpontban. Az albumról az első dal, az Under The Horizon máris meghallgatható.

Vanden Plas

‘The Ghost Xperiment – Illumination’ címmel jelenik meg december 4-én a Frontiers Musicnál a Vanden Plas új albuma, a tavaly kiadott ‘The Ghost Xperiment – Awakening’ folytatása. „Évekig vezérelt a gondolat, hogy egy olyan szellemtörténetet írjak, mely más megvilágításba helyezi a műfajt és a végén egy hihető magyarázatot ad a közönségnek.” – mesélte a lemez tematikájáról Andy Kuntz énekes. A banda frontembere addig kutakodott, míg megtalálta azt a sztorit, amit felhasználhat a szóban forgó albumokhoz, ami nem más, mint a nekromancia. „Azonnal tudtam, hogy megtaláltam az alapját annak a történetnek, amit régóta kerestem.”

 

 

Alább az első dal, az Under The Horizon máris meghallgatható, a kiadó honlapjáról pedig előrendelhető a decemberben érkező anyag különböző formátumokban.

‘The Ghost Xperiment – Illumination’ számlista:

01. When The World Is Falling Down
02. Under The Horizon
03. Black Waltz Death
04. The Lonely Psychogon
05. Fatal Arcadia
06. The Ouroboros
07. Ghost Engineers
08. Krieg kennt keine Sieger feat. Alea/Saltatio Mortis (bónuszdal)

Vanden Plas

Megosztás