Bár a zenekar által játszott szimfonikus death metal elég megosztó tud lenni, ennek ellenére az egyik, ha nem a legrangosabb szakmai műhely ismerte el nemrég a munkájukat.

Septicflesh

Az utóbbi években többször megfordultunk a Septicflesh koncertjein itthon és külföldön is, valamint legutóbbi lemezüket igen magas polcra tettük, azonban azt nem gondoltuk volna, hogy a klasszikus zene egyik legrangosabb műhelye, a Berklee College of Music is kánonba emelni majd zenéjüket. Márpedig úgy esett, hogy az egyetem négy kottát is felvett könyvtárába a zenekartól.

 

 

Septicflesh

A Dark Art, az Enemy Of Truth, a Portrait of a Headless Man és a Vampire From Nazareth című dalok szimfonikus zenekari átiratai kerültek be a gyűjteménybe, amelyek mind a zenekar gitárosának és kreatív agyának, Christos Antoniou-nak a munkáját dicsérik. Christosról kevesen tudják, hogy zeneszerzői diplomája is van, így talán nem meglepő, hogy ezeket az igazán egyedi dallamvilágú és hangulatú dalokat méltónak tartotta a gyűjteményébe emelni a Berklee. A zenekar egyébként kissé szűkszavúan kommentálta a dolgot: „Nagyon megtisztelő, hogy a Berklee College of Music, a világ egyik legnagyobb presztízsű zenei intézménye felkérte Christost, hogy bocsássa rendelkezésre ezeket a kottákat!”

Azért megnéztük volna a kedves művészprofesszorok arcát, amikor először felcsendült az Enemy Of Truth.

Megosztás