Perfect Plan - Time For A Miracle

A Tökéletes Terv sokáig érlelődött. A tervezők nem fiatalok már. Gyakorlatilag zéró nemzetközi előélettel robbantak be a köztudatba a Frontiers Musickal kötött szerződésüknek köszönhetően 2018-ban, hogy 2020-as második albumukkal megalkossák a valóban Tökéletes Lemezt, és lemossák az ügyeletes svéd zseni, Erik Mårtensson csapatának legutóbbi alkotását is. Ők is a csában törzs tagjai (azaz „Hol a csában voltak idáig?”). Nos, a válasz kézenfekvő: helyi bandákban zenéltek. Ezek közül is a 7 Doors Hotel nevű – minő meglepetés! – Europe tribute bandát kell kiemelni, melyben a Steel Pantherhez hasonló nyolcvanas évekbeli loboncokban zenéltek, és amelyből végül is – a parókákat levéve – megalakult (vagy átalakult) a Perfect Plan.

Ezek után egy Europe stílusú zenét várnánk tőlük, és van is benne valami, talán ilyen lehetne a Europe, ha a nyolcvanas évekbeli zenéjüket folytatják a 2003-as reunion után és nem égnek ki közben, mint a Bon Jovi. De van ebben más is. Elsősorban a Survivort érzem bennük visszaköszönni egy 21. századi köntösben. Nem úgy, ahogy Jim Peterik megálmodta a Pride Of Lionsszal, hanem ahogy én elképzeltem: kemény gitárriffekkel, impozáns szintiszőnyegekkel, amelyek csak a lassú tételekben nyomakodnak előrébb, mint amilyen például a Fighting To Win című ballada.

De ha figyeljük ebben Kent Hilli énekét, rájövünk, hogy mekkora hangja van. Mintha Jimi Jamison feltámadt volna! Hallgassuk csak meg a két album között kiadott digitális EP-jüket, a feldolgozásokkal teli ‘Jukebox Heroes’-t, mely rögtön a Didn’t Know It Was Love című Survivor-klasszikussal nyit, hogy aztán eljátsszanak egy Show Me The Wayt a Journey-tagokból alakult The Stormtól, a Stayt a Gianttől és a lemez címéhez méltóan a Foreigner sem maradhatott ki: That Was Yesterday a záró nóta. Ezek a fiúk tudják, mi az a nyolcvanas évekbeli melodikus rockzene.

A másik meghatározó tag a John Norum szólóin nevelkedett gitáros, Rolf Nordström, aki első ránézésre tiszta Csarnoki Anti, de úgy áll a kezében a Gibson Les Paul, mintha egyenesen Gary Moore illesztette volna az ujjait a húrokra. Bár a tagok közösen jegyzik a számokat, meggyőződésem, hogy neki (és az énekesnek) van oroszlánrésze a szerzemények születésében. Ilyen dalokhoz dalszerzői véna kell, nem csapatmunka. Egy Jim Peterik veszett el benne, gyönyörű melódiákat komponál a nem túl bonyolult, de hatásos riffekre, ám amikor a szólókra kerül sor, akkor kibújik belőle a Europe-gitáros, és gitárrajongók fülének is kedves virgákat rittyent a nótákba.

A többiek teszik a dolgukat profi módjára, ahogy kell, hozzák a vokálokat, amennyi szükséges, de csereszabatosak. A Tökéletes Tervhez két ember kell, Kent Hilli és Rolf Nordström, és a második albummal Eljött Az Ideje Egy Csodának. Lehet, másnak más az ízlése, más az értékítélete, magyarságából fakadóan feljebb pontozná a Stardust új lemezét, én azt mondom, számomra ez az év dallamosrock-lemeze. A Stardust meg még lehet jobb a második albumon. Kent Hilliéknek sem elsőre sikerült. (CsiGabiGa)

Ismét egy banda a Frontiers Music szárnyai alól – mondtam a Perfect Plan első lemezének megjelenésekor előítéletesen, így le is maradtam róluk, bele sem hallgattam az anyagukba. Megszokhattuk már, hogy a Frontiers olykor mellényúl egy-egy projekttel és zenekarral, ezért nem voltam kellően nyitott, és ez bizony rossz döntésnek bizonyult, ugyanis – mint utólag kiderült – a svéd banda elképesztően jól keveri kedvenc zenekarainak stílusát, és kiemelkedik az olasz cég portfoliójából. Ha még nem hallottad őket, akkor érdemes a Better Walk Alone-nal kezdeni, ami szerintem új lemezük legjobb dala, és természetesen a jól bejáratott (vagy elcsépelt?) párkapcsolati problémákról, csalódásokról szól. Ellenben van egy olyan Jimi Jamison-féle Survivor-hangulata az egésznek, hogy nem győzöm nyomogatni az ismétlés gombot a lejátszómon, annyira jól esik újra és újra hallani.

Az egész album egy slágerparádé, vérbeli AOR a javából, ráadásul nem fiatal, de nem is viharvert rockerektől. Kent Hilli hangja zseniális, nagyon jól állnak neki a Survivor, a Journey és a Giant világát idéző dallamok, mégis egyedi módon adja elő ezeket, a mellette pengető köpcös Rolf Nordström pedig nem villantós futamokkal tömi tele a hallójáratainkat, hanem mindegyik dalhoz egy tökéletesen passzoló dallamszólót illeszt, amiket legalább ugyanolyan kellemes hallgatni, mint Kent énektémáit.

Az előzetes nyilatkozatokban azt mondták a srácok, hogy ez a lemez súlyosabb és bluesosabb, ami részben igaz, ahogy az is, hogy több ballada található rajta, mint az első eresztésen. A debütlemez egyébként kicsit kiforratlan, sokkal jobban érezhetőek a dalokban hatásaik, a ’Time For A Miracle’ ellenben egy kiegyensúlyozott album, ami gyakorlatilag minden dallamosrock-rajongó álma tökéletesre csiszolt slágereivel, szívfacsaró balladáival, mindez kellően fűszerezve olyan érdekességekkel, mint például a bluesos felhangú Nobody’s Fool. Üresjárat még annak ellenére sincs, hogy az átlagosnál jobban engedték a lírai dallamokat előtérbe szivárogni az Every Time We Cry-ban és a Don’t Leave Me Here Alone-ban, de egy kis túltolt sziruposság a Fighting To Winben és a Just One Wishben is előkerül. (TAZ)

Összegzés:

Végy egy Jimi Jamison hangú énekest és egy John Norum szólóin nevelekedett, de Jim Peterik dalszerző képességeivel megáldott gitárost és máris kész a Tökéletes Terv, a 21. századi Survivor, dögösen, dallamosan, ellenállhatatlanul. Nálam ez a tízpontos idei alkotás a műfajon belül. (CsiGabiGa)

Pontszám: 10

Nehéz fogást találni az albumon, ugyanis amit ebben a műfajban le lehet tenni az asztalra, azt Kenték le is tették, így jár a magas pontszám a lemezre, amit neked is csak ajánlani tudok, ha odavagy a jóféle AOR-ért. (TAZ)

Pontszám: 9

Megjelenés: 2020
Kiadó: Frontiers Music
Stí­lus: dallamos rock
Származás: Svédország

Zenészek: 

Kent Hilli – ének
Rolf Nordström
– gitár, vokál
Mats Byström
– basszusgitár, vokál
Leif Ehlin
– billentyű, vokál
Fredrik Forsberg
– dob, vokál

Dalcí­mek: 

  1. Time For A Miracle
  2. Better Walk Alone
  3. Heart To Stone
  4. Fighting To Win
  5. Everytime We Cry
  6. What About Love
  7. Nobody’s Fool
  8. Living On The Run
  9. Just One Wish
  10. Don’t Blame It On Love Again
  11. Give A Little Lovin’
  12. Don’t Leave Me Here Alone
Megosztás