Az F.O.System a ’90-es évek kultikus underground zenekara, egyetlen lemezük jelent meg, és 1991-ben be is fejezték a közös zenélést. Most azonban megtörték a 33 éves csendet, a Mire vársz című új dalukat január 28-án, az Akvárium Klubban mutatják be először élőben.

FO System

Az F.O.System noha 1991-ben befejezte a közös zenélést, a rajongóik örömére 2006 óta minden évben összeállnak egy nagyszabású koncertre, hogy megidézzék kultikus dalaikat, most azonban egy új szerzeményt is kiadtak. A dal alapja egy, a nyolcvanas évek végi próbai kísérletezésből született: „Az eredeti basszusgitár- és dobötletek felhasználásával, valamint rengeteg új zenei ötlet, ritmika, harmónia és az énekdallam hozzáadásával készült 2022-ben. A szöveg is teljesen új, a jelenben íródott, a zenekarunk korosztályát is foglalkoztató érzésekről és gondolatokról – árulja el a dalról Mátyás Attila. – A Mire vársz egy zenei és stílusbeli időutazás a ’80-as évek hangulatából indulva, egészen napjaink modernebb hangzásáig.”

A zenekar alapítói, Jerabek Csaba és Mátyás Attila hozzáteszik, habár az új dalnak egyelőre nem terveznek folytatást, a közös alkotómunka igazi élmény volt, a januári koncert pedig remek alkalom lesz arra, hogy végre közönség előtt is eljátsszák. Január 28-án, az Akvárium Klubban történelmi pillanatot élhetnek át a rajongók, amikor először hangzik el élőben is a Mire vársz. Jegyek elővételben kaphatók a Funcode-nál, további információ az esemény Facebook-oldalán.

 

 

Megosztás