Lehet ezt a műsort életműkoncertnek, születésnapi koncertnek nevezni, de az biztos, hogy a hazai rockzenei élet egyik különleges eseménye volt az ‘Alapi 60’. A felépítés, a szervezés és a tudatos kimértség minden egyes másodpercben visszaköszönt.
Nagyszerű este volt, a mennyországban éreztem magam! Talán ott volt valahol Gary Moore szelleme is a vállamon. Az első félidőben Somogyi Remig hegemóniáját csupán Kontor Tamás tudta megtörni pár percre, a második játékrészben a bluesgitározás német istensége, Henrik Freischlader, a magyar SRV, Tommy Katona és Gary Moore magyarországi helytartója, Vámos Zsolt közösen igyekezett az ír gitáros muzsikáját megidézni. Sikerrel!
Nem elírás az évszám – már ami az újrakiadást illeti –, ugyanis a Pink Floyd tizedik stúdióalbumának felújított változata nem jelenhetett meg akkor, amikorra szánták, mert a három veterán tag nem tudott megegyezni a részleteket illetően. David Gilmour, Roger Waters és Nick Mason a mai napig nyírják egymást, pedig a Floyd gyakorlatilag 1995 óta nem létezik.
Azt nem mondom, hogy az év koncertje volt a Toy Dolls előadása, de hogy az egyik legszórakoztatóbb, ahhoz kétség sem férhet! Depresszió ellen receptre írnám fel. A Jolly Jackers pedig nagyon jó választás volt, hogy picit felpörgesse a közönséget előttük.
Vérprofi zenészek, akik láthatóan élvezettel játszanak, és a szuper hangú, kedves és alázatos énekesnő, Tarja. Ez a zenekar, ezzel a hanggal, erősen megtámogatott látványvilággal bitang jó koncerteket tudna adni, ha lennének jó dalok. Sajnos azonban azokból picit deficitesen állnak. A Serpentyne és az Abakas repertoárjából is hiányoztak a jó nóták.
Három egymástól teljesen eltérő zenei vonalat adott ez az este. Nem volt lacafaca, nagyon intenzív volt mindegyik, szinte üresjáratok nélkül zajlott le az esemény. A The Halo Effect „göteborgi” metálját nagy várakozás előzte meg, a Machine Head és az Amon Amarth pedig hozta a kötelező best ofot, ami egy ilyen dupla headliner buliba belefér.
Legutóbbi hozzászólások