A Pink Floyd ezzel a lemezzel 100%-osan bebizonyította, hogy Roger Waters nélkül is életképes, sőt, nyitni tudtak addig is nagyon jelentős rajongótáboruk után egy még nagyobb hallgatóság felé. Ez az új kiadás közel azonos a 2019-ben megjelent ’Later Years’ dobozban hallhatóval, de azt továbbgondolva belenyúltak néhány felvételbe.
Jerry Garcia és bandája, a Grateful Dead nem fukarkodott a koncertalbumok készítésével, ez a cím nélküli anyag – melyet később kezdtek ’Skull & Roses’-nak hívni a borítón látható rajz után – az addigi nem túl hosszú pályafutásuk alatti második koncertlemez volt. Csakúgy, mint a legtöbb megelőző újrakiadás esetén, a megjelenés félszáz éves jubileumára megtoldották az eredeti kiadványt még egy, eddig nem publikált koncerttel ugyanebből az időből.
A nyolcvanas évek elején induló neoprogresszív rock legnépszerűbb csapata volt a Marillion. Az évtizedben alkotott albumaikat ma már a neo előtag nélkül, a progresszív rock jelentős alkotásaiként tarják számon. E gyöngyszemek egyike a ’Fugazi’.
Drága Mecky, mostantól a Föld árnyékos oldalán Somló, Blöró, Laci, Misi és te együtt nyomjátok tovább, a keverőpultnál pedig Nemes ül. De ezt mi már sajnos nem hallhatjuk…
A Beatles zenei örökségében a ’Let It Be’-re sokan úgy tekintettek, mintha egy utólag felvarrt gomb lenne a kabáton. Igaz, ötven évet kellett várni rá, de végre kijelenthető, hogy ez az elem igenis fontos része az egésznek. Ezzel az újrakiadással végre méltó helyére került az album.
Az a fura helyzet állt elő, hogy a két utolsó Styx-lemezt inkább érzem Tommy Shaw-szólóalbumnak, míg a Dennis DeYoung szólólemezekben érzem azt a potenciált, amit a 70-es és 80-as évek Styx-anyagai hordoztak.
Legutóbbi hozzászólások