Grateful Dead: Europe ’72 / Lyceum Theatre • London, England • 5/26/72

Folytatódik a Grateful Dead albumainak ötvenéves jubileumi kiadása. Ezúttal az egyik legfontosabb koncertkiadványuk, a ’Europe ’72’ került újrázásra, és ezt az évfordulót fejelték meg egy ráadással. Teljes egészében megjelent a banda 1972. május 26-án elhangzott fellépése a londoni Lyceum Theatre-ben, amely a végső megmozdulás volt a turnén. Ez nem teljesen új, mert erről a buliról pár dal rákerült az eredeti ’72-es tripla európai koncertlemezre is. Sőt, 2011-ben 73 (!) CD-n  megjelent a teljes ’72-es európai turné hanganyaga, ezen hallhatjuk ezt a hangversenyt is. A boxot 7200 példányban adták ki, és a megjelenés után négy nappal az utolsó darab is elkelt belőle, ma az eBayen 4500 dolláros áron is kínálják!  A jubileum alkalmából az sfgate.com írt erről a bizonyos turnéról és a felvételekről, ebből szemeztünk ki néhány részletet.

Amikor a Dead 1972. április 1-én elindult Angliába az első teljes körű európai turnéjára, összesen 50 főt tett ki az utazó stáb. A zenekar és segítői mellett barátok, szerelmek, újságírók, sőt egy filmes csapat is kísérte bandát az öreg kontinensre. Mindez 50 évvel ezelőtt történt, és ez a turné a zenekar karrierjének egyik leghitelesebb, legfontosabb fejezetévé vált. Ez a fellépéssorozat nem csak az igényes zenéjükről szólt, hanem megmutatta zenei filozófiájukat, attitűdjüket és üzleti szemléletüket.
Az album címe ’Europe 72’ és a turnét is így nevezték el. Hat hétig tartott, ezt megelőzően sosem vállaltak ilyen hosszú fellépéssorozatot Amerikán kívül. Elmentek Kanadába egy hétre, időnként átruccantak Angliába, Franciaországba, de csak pár buli erejéig. 1972-re lett igazán kiforrott a Dead zenéje, azt már tudták, hogy otthonukban hogyan formálta a közönség, a koncerthelyszínek a zenéjük improvizációját, eljött az idő, hogy mindezt bemutassák az óvilágban is egy nagyszabású hangversenykörúton.
Meghatározó lett ez a hat hét, nemcsak Angliában, de Dániában, Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Luxemburgban is játszottak. Az egyik legemlékezetesebb fellépés a dermesztő hidegben megrendezett Bickershaw Festivalon történt az angliai Wiganben, ahol a zord időjárási körülmények ellenére profi módon lejátszották blokkjukat, ezzel a hozzáállással óriási sikert arattak. A másik maradandó emlékű koncertet a koppenhágai Tivoli Concert Hallban adták, melyben jobbára klasszikus zenét játszottak, de a Dead saját muzsikájával meg tudta teremteni ugyanazt a szellemiséget, amit egy nagyzenekar megformált.

Bár szervezési hiba miatt a franciaországi Lille-ben egy fellépést le kellett mondani, később visszatértek a városba és a főtéren egy ingyenes show-t játszottak. Franciaországban már megelőzőleg is nagy népszerűségnek örvendtek, ám ezzel a műsorral hírnevük még nagyobb lett. A zenekar ezen a délutánon visszaidézte a korai éveiket, amikor ingyen játszottak a Golden Gate Parkban, ugyanakkor lenyűgözte őket a vidék varázsa.
A Dead kemény munkával érte el, hogy ez a turné ilyen legendássá vált. Az ötlet még 1971-ben kezdett formálódni, amikor Alan Trist producert elküldték Európába, hogy derítse fel a terepet. A Cambridge-ben tanult angol fickó már a hatvanas évek első felében barátságot kötött Jerry Garciával és a banda dalszövegírójával, Robert Hunterrel. Trist megfelelő helyszíneket keresett, Európa-szerte kapcsolatokat épített ki, így előkészítve a turnét. A szintén brit Sam Cutler road manager összeállította a menetrendet, sőt megállapodtak a Warner Brothers kiadóval egy élő album kiadásáról is.

Egy lelkes csapat minden egyes fellépést rögzített egy 16 sávos berendezéssel, a hanganyag így nagyon bőségesnek bizonyult egy tripla élő album kiadásához, amelyet a Warner meg is jelentetett, de maradt még elég a tarsolyban a későbbiekben megjelent archív anyagokhoz, amelyeket a bevezetőben említettünk.
Ezek a kiadványok hűen visszaadták a Dead európai turnéjának hangulatát, a zenekar bő lére eresztett koncertjeit, ezeken nagy szerepet játszottak a laza improvizációk. Rosie McGee fotós – a banda közeli barátja, az ő francia nyelvtudásának nagy hasznát vették a turnén – azt mondta, hogy ezek a nagyszerű koncertek adták a Dead karrierjének egyik zenei csúcspontját, eggyé kovácsolva az egész stábot. Steve Parish, az egyik road szerint ez volt a Dead zenitje olyan pillanatokkal, melyek olyan érzést keltettek, hogy nekik valóban küldetésük van ezen a világon.

’Live In Europe ’72’

CD 1:
Cumberland Blues / He’s Gone / One More Saturday Night / Jack Straw / You Win Again / China Cat Sunflower / I Know You Rider / Brown Eyed Woman / Hurts Me Too / Ramble On Rose

CD 2
Sugar Magnolia  / Mr. Charlie / Tennessee Jed / Truckin’ / Epilogue / Prelude / Morning Dew

‘Lyceum Theatre • London, England • 5/26/72’

CD 1
Promised Land / Sugaree / Mr. Charlie / Black Throated Wind / Loser / Next Time You See Me / El Paso / Dire Wolf / The Stranger (Two Souls In Communion) / Playing In The Band

CD 2
He’s Gone / Cumberland Blues / Jack Straw / Chinatown Shuffle / China Cat Sunflower / I Know You Rider / Not Fade Away – I / Goin’ Down The Road Feeling Bad / Not Fade Away – II

CD 3
Truckin’ / The Other One – I / Drums / The Other One – II / Morning Dew / The Other One – III / Sing Me Back Home

CD 4
Me And My Uncle / Ramble On Rose / Sugar Magnolia / Casey Jones / One More Saturday Night

Grateful Dead – 1972:

Jerry Garcia – szólógitár, ének
Bob Weir – ritmusgitár, ének
Phil Lesh – basszusgitár, ének
Ron “Pigpen” McKernan – orgona, harmonika, ének
Keith Godchaux – zongora
Bill Kreutzmann – dob
Donna Godchaux – vokál