Beatles

2022-ben is folytatódik a Beatles lemezeinek újrakiadása. Szinte hihetetlen, de egy évvel ezelőtt ismerhettük meg a ’Let It Be’ bővített verzióját, idén pedig a ’Get Back’ dokumentumfilm is megjelent. Giles Martin és Sam Okell tovább folytatták a munkát, a következő választásuk az eredetileg 1966. augusztus 5-én megjelent ’Revolver’-re esett. Hogy miért erre? Mert a ’Let It Be’-vel ellentétben – ahol a visszatérés a gyökerekhez, az élőben zenéléshez volt a kiindulási alap – a ’Revolver’ pont azt mutatja meg, hogyan fordul a négy gombafejű a stúdiózenélés felé. A ’Revolver’ volt az az album, amelyet a négyes úgy vett fel eredetileg, hogy nem tervezték, hogy koncerteken is bemutatják a a dalokat, így a stúdiótechnika akkori lehetőségeit maximálisan kihasználva alkották meg azokat. Az eredetileg 14 dalt tartalmazó és mindössze 35 perc hosszúságú nagylemez a megjelenésekor óriási siker volt Angliában. A ’Revolver’ eredetileg monó hangzását csak a 2009-es remaszterizált kiadáson adták ki sztereróban is, Giles Martinnak és Sam Okellnek köszönhetően ismét egy sztereó, de modernizált hangzású anyagot kaptunk. A lemez írásának a folyamatába is bepillanthattak azok, aki legalább a 2 CD-s verziót vitték haza és persze a lemezről egykor lemaradt két dal – a Paperback Writer és a Rain – is végre méltó helyére került.

Amikor a Beatles lemezeivel elkezdtem ismerkedni, a ’Revolver’-en csak átsiklottam, mert 1-2 dal kivételével nem találtam benne olyat, ami rögtön megfogott volna. Évekkel később Neal Morse, Paul Gilbert és Mike Portnoy Beatles tribute zenekara, a Yellow Matter Custard keltette fel az érdeklődésem, hiszen második fellépésük alkalmával több dalt is eljátszottak erről az anyagról. Ennek az élménynek köszönhetően sikerült az eredeti anyaggal szorosabb barátságot kötni. Elsősorban azokkal a szerzeményekkel, amiket Paul McCartney énekel a lemezen. Az ő dalainak zeneisége és sokszínűsége a mai napig inspirálóan hat. Az Eleanor Rigby vagy a Good Day Sunshine jól érezhetően más zenei dimenzióban mozog, mint a többi dal. Idővel beértek a Lennon-szerzemények is, mint a She Said és az And Your Bird Can Sing vagy épp a Doctor Robert. Ezek az egyszerűbb művek sokkal közelebb álltak a csapat korai munkássághoz.

 

 

A bónuszlemezen érkező, eddig kiadatlan felvételek folytatják a korábbi újrakiadások hagyományát. Itt a lemez írásának folyamata kap kulcsszerepet. Az elkapott hangulatok, beszélgetések, korai dalverziók elsősorban a fanatikusoknak jelentenek élményt. Akik mégis nyitott füllel ülnek le ezek mellé, a Beatles történetének néhány különleges pillanatát élhetik át ismét. A hangzás és kidolgozottság nem tökéletes, de ezek épp ettől jók. Helyenként azonban olyan vokálok, ötletek is hallhatóak itt, amelyek végül a sokak által ismert végleges verzióból kimaradtak. És még arra is figyeltek, hogy valami igazán különleges is szerepeljen a bónuszok között, ez pedig nem más, mint az egykori ’Paperback Writer / Rain’ vinyl kislemez, amit szintén új sztereó hangzással élvezhetünk.

Annak a nagyszerű munkának köszönhetően, amit Giles Martin és Sam Okell végzett a ’Revolver’ lemezen, kiderült, hogy még ennyi idő után is tartogat meglepetéseket ez az album. Az új hangzás talán az eddigi legjobban sikerült, túlszárnyalja a korábbi 50 éves jubileumi kiadványokét. Kíváncsian várom, mi lesz a folytatás.

Zenészek:

John Lennon – ének, vokál, gitár, billentyűs hangszerek, taps
Paul McCartney – ének, vokál, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek, taps
George Harrison – ének, vokál, gitár, szitár, tambura, ütőhangszerek
Ringo Starr – dobok, ütőhangszerek, ének
Anil Bhagwat – tabla
Alan Civil – kürt
George Martin – billentyűs hangszerek
Mal Evans – dob, vokál
Neil Aspinall, Brian Jones, Pattie Boyd, Marianne Faithfull, Alf Bicknell – vokál
Tony Gilbert, Sidney Sax, John Sharpe, Jurgen Hess – hegedű
Stephen Shingles, John Underwood – brácsa
Derek Simpson, Norman Jones – cselló
Eddie Thornton, Ian Hamer, Les Condon – trombita
Peter Coe, Alan Branscombe – szaxofon

’Revolver’ Deluxe Edition dallista:

CD 1: Taxman / Eleanor Rigby / I’m Only Sleeping / Love You To / Here, There And Everywhere / Yellow Submarine / She Said, She Said / Good Day Sunshine / And Your Bird Can Sing / For No One / Doctor Robert / I Want To Tell You / Got To Get You Into My Life / Tomorrow Never Knows

CD2: Paperback Writer (New stereo mix) / Rain (New stereo mix) / Tomorrow Never Knows (Take 1) / Got To Get You Into My Life (Early mix) / Love You To (Take 7) / Doctor Robert (Take 7) / And Your Bird Can Sing (First version) Take 2 / Taxman (Take 11) / I’m Only Sleeping (Take 2) / Eleanor Rigby (Take 2) / For No One (Take 10) / Yellow Submarine (Take 4) / Want To Tell You (Take 4) / Here, There And Everywhere (Take 6) / She Said, She Said (Take 15)

Beatles

Megosztás