A Purple-nek nem kell bizonyítania semmit, az életművük önmagáért beszél. Jó, hogy ez időnként szembejön velünk, de olyan jó volna, ha csak egy kicsit változatosabban tálalnák mindezt! Az viszont tény, hogy Simon McBride szinte katalizátorként felpörgette az öregeket is. Nem volt olyan rutinból lenyomott, nagypapás az egész előadás, mint legutóbb.
Két egymás utáni nap töltötte meg a Rammstein a Puskás Arénát, ez több mint 100 000 hű rajongót jelent, és ha szó szerint nem is, átvitt értelemben tényleg felrobbantották a stadiont. Nemcsak füst szállt az ég felé, de a lángnyelvek kicsaptak a létesítmény fölé és a reflektorok fénye is az egekig ért. És akkor a tűzijátékról még nem is beszéltem!
Remek kis fesztivál kerekedett ki újra, ahol négy teljesen eltérő stílusú bandát sikerült elcsípnem. A Bleed From Within által hozott súlyos breakdownok megrepesztették a földet, így a Behemothnak hála, könnyedén kitárultak a pokol kapui, amiken keresztül egyenes út vezetett az Amon Amarth Valhallájába. Levezetésként pedig sétáltunk egyet Antarktika fagyos földjén, melyre a From The Sky repített minket.
Ha hallgatnánk Laurie Andersonra, jobb világban élnénk. Ez a törékeny, mégis energiával teli idősödő nő ugyan riasztó képet festett világunkról, ugyanakkor megmutatta, hogy ott a fény az alagút végén. Tényleg hallgatni kellene rá!
Csak jövő tavasszal lesz ötvenéves a Deep Purple ’Burn’ albuma, de Glenn Hughes már elkezdte az ünneplést egy turné keretében, melynek egyik állomása a szintén jubileumi ‘Harley-Davidson 120’ fesztivál volt az utolsó napon. Egy olyan bulinak voltunk tanúi, melynek stílusa inkább a hetvenes évekre volt jellemző: hosszú hangszerszólók, sok improvizációval. Másfél óra alatt összesen kilenc szerzemény hangzott el, nem kevés kockázattal jár manapság ilyesfajta fellépést bevállalni, Hughes azonban jött, látott és győzött.
Mindent megkaptunk, amit a formáció lassan három évtizedes pályafutása alatt bemutatott: vibráló jazz-rockot, populárisabb vokális szerzeményeket, klasszikus progresszív rockot vagy éppen világzenét, mindezt egy kétfelvonásos koncertbe nagyszerűen integrálva. A Djabe megújult, spontánabb, „fegyelmezetlenebb”, rockosabb lett.
Legutóbbi hozzászólások