Tankcsapda – Elfogyott a Jim Beam, viszont lesz autós koncert
Elfogyott az alapítványi célokra felajánlott whiskey, viszont kitalálták a rendezvények korlátozása alatt is látogatható koncertet az egykori autós mozik mintájára.
Elfogyott az alapítványi célokra felajánlott whiskey, viszont kitalálták a rendezvények korlátozása alatt is látogatható koncertet az egykori autós mozik mintájára.
A Quiet Riot dobosa, Frankie Banali, aki tavaly óta negyedik stádiumú hasnyálmirigyrákkal küzd, megköszönte mindenkinek, aki hozzájárult a GoFundMe kampányhoz, ezen keresztül az orvosi költségeinek fedezéséhez.
Daniel Cardoso hosszú évek óta segíti az Anathemát a stúdióban és azon kívül is, legyen szó produceri, dobos vagy billentyűs munkákról.
Új koncertkiadványra készül a Def Leppard, melynek egy ideje már a boltokban kellene lennie, azonban a koronavírus-járvány miatt csak május végén kerül a boltokba. Ezúttal a Hysteria hallgatható meg róla.
Már csak napok kérdése és megjelenik az Alestorm új albuma, amiről a harmadik kislemezes dallal lehet ismerkedni a folytatásban.
Februárban jelent meg az Éjfény főnökének szólólemeze, aminek Új nap című dalához klip is készült. A szóban forgó videó a folytatásban tekinthető meg.
Legutóbbi hozzászólások