Pain Of Salvation – Az első teljes dal az új lemezről
Három évet kellett várnunk a svéd csapat új albumára, az augusztusban érkező ’Panther’ első teljes dalát, az Acceleratort viszont most elérhetővé tette a kiadó.
Három évet kellett várnunk a svéd csapat új albumára, az augusztusban érkező ’Panther’ első teljes dalát, az Acceleratort viszont most elérhetővé tette a kiadó.
A nemrég elhunyt ex-Bad Company énekes utolsó dalában, a Going Home-ban a halálról meditál és ami utána jön. Mondhatni, profetikus.
’Gáz van, babám!’ címmel új albummal jelentkezik szeptemberben Bródy János, a magyar rockzene éneklő poétája. A felvételeket nem olyan rég fejezték be, kisebb előzetest már most meghallgathatunk.
A Van Halen marketingesei igyekeznek a legjobbat kihozni a jelenlegi járványhelyzetből: a Frankenstein-mintás fejfedőket szájmaszknak adják el!
Igazi családias dalt készített az Omen, melyben nemcsak a korábbi énekesek, Bivi és Kori énekelnek együtt Stulával, de ott penget Sárközi Lajos és Szijártó Zsolt, valamint Vörös Gábor basszusgitáros is A család című nótában.
Több mint két hónap után újabb ízelítő gurult le a svéd rocker csajok új lemezéről, ami ezúttal egy érzelmes ballada. Az új album, a ’Heat Wave’ már a kanyarban van!
Legutóbbi hozzászólások