A Dream Theater-gitáros John Petrucci élete első szólóturnéján ismét Mike Portnoyjal együtt zenél nap mint nap. Szerinte az emberek végre elengedhetnék a vélt újracsatlakozás témáját, mert nem fog megtörténni.
Október 5-én startolt az Amerikai Egyesült Államokban John Petrucci első szólóturnéja, amelyen a ’Terminal Velocity’ és a ’Suspended Animation’ dalait adja elő Mike Portnoy és Dave LaRue társaságában. A sorozat indulása kapcsán a gitáros ismét elmondta, hogy Mike Portnoy nem lesz újra a Dream Theater tagja, erről így nyilatkozott: „Egyértelműen és nyíltan beszéltem eddig is erről, hogy tisztázzam Mike csatlakozását a turnémhoz. A szólólemezemet és a Liquid Tension Experimentet is együtt csináltuk, most meg velem turnézik, ezeknek semmi köze a Dream Theaterhez. Fontos számomra, hogy ezt a helyzetet ne értsék félre, az is a csapat történetének a része, amit Mike Manginivel csináltunk az elmúlt 12 évben. Az alap nélküli szóbeszéd egyszerűen senkinek se jó. Lehet, hogy önző vagyok, de szerencsésnek érzem magam, hogy Mike Portnoyjal dolgozhatok és élőben játszhatok vele. Az meg, hogy közben a Dream Theaterben zenélhetek Mike Manginivel, csak hab a tortán, mert ők ketten világ legjobb dobosai közé tartoznak. Az emberek örülnek, hogy látják, hogy ismét kapcsolatban vagyunk Mike-kal, nagyszerű, hogy ennyi pozitív visszajelzés érkezett a közösségi oldalakon, de bármit is posztolnak erről, tisztában kell lenniük az elmondottakkal.”
A Temple Of Circadia kisfilmje után most egy rajongói videót nézhetünk meg John Petrucci műsorából.
Legutóbbi hozzászólások