Elhatárolódtak a washingtoni eseményektől, így zenésztársuk, Jon Schaffer tettétől is az Iced Earth tagjai, Stu Block, Luke Appleton, Brent Smedley és Jake Dreyer.

Iced Earth

Közleménnyel jelentkezett az Iced Earth, amiben a zenekar tagjai, Stu Block, Luke Appleton, Brent Smedley és Jake Dreyer elhatárolódnak a Capitoliumban történt eseményektől. Amint arról beszámoltunk, a január 6-i zavargásokban részt vett a banda főnöke, Jon Schaffer is, akit a mintegy negyven másik lázadóval együtt köröz az FBI.

 

 

„Szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik az elmúlt napokban mellettünk álltak támogatásukkal – áll a zenekar közleményében. – Egyeseket aggasztott a hallgatásunk, amit megértünk, de szükségünk volt némi időre az információk megfelelő feldolgozásához és néhány tény megismeréséhez, mielőtt nyilatkozatot tettünk volna. Az első és legfontosabb dolog, hogy egyáltalán nem támogatjuk azokat a zavargásokat és erőszakos cselekményeket, amelyeket a lázadók okoztak január 6-án a Capitoliumnál. Reméljük, hogy minden érintettet bíróság elé állítanak, hogy kivizsgálják tetteiket és feleljenek azokért. Megtört szívvel küldjük szeretetünket és együttérzésünket mindenkinek, akiknek fájdalmat okoztak a január 6-i események, és mély szomorúsággal tölt el bennünket az, hogy többen is meghaltak, részvétünket küldjük a hozzátartozóknak. Valójában nincsenek is megfelelő vigasztaló szavak, csak szeretnénk, ha tudnátok: osztozunk a megdöbbenésben, a gyászban és a fájdalomban.”

Az amerikai törvényhozás épületében történt zavargásoktól Schaffer több másik zenészkollégája is elhatárolódott, így Hansi Kürsch, a Demons & Wizards-beli társa, valamint az Iced Earth egykori énekese, Tim „Ripper” Owens is, aki teljesen elképedt, és csak ennyit tudott hozzáfűzni Jon tettéhez a Facebookon: „Őrület, amit csinált. Csak annyit tudok mondani, hogy hűha.”

Megosztás