A Quiet Riot dobosa, Frankie Banali, aki tavaly óta negyedik stádiumú hasnyálmirigyrákkal küzd, megköszönte mindenkinek, aki hozzájárult a GoFundMe kampányhoz, ezen keresztül az orvosi költségeinek fedezéséhez.

Quiet Riot Frankie Banali

Nemrég a közösségi médián keresztül Banali megosztott egy új fényképet magáról a következő üzenet kíséretében: „Köszönöm mindnyájatoknak, akik hozzájárultatok az egészségem visszaszerzéséhez a GoFundMe-n keresztül. Tudván, hogy számíthatok a segítségetekre, képes vagyok folytatni a számtalan rákkezelést, hogy meghosszabbítsák az életem. Amint láthatjátok, a kemoterápia elvitte a hajam, és még sok más dolgot is, amit sokan magától értetődőnek tartanak. Az elmúlt hat hétből hármat a kórházban töltöttem egyhetes kezeléseken. Az első alkalommal fertőzés miatt vérátömlesztést kaptam, a másodikra az epehólyagom eldugulása miatt volt szükség, melyet a májban lévő daganat okozott. A harmadik során a hasnyálmirigyben lévő daganat által okozott gyomorelzáródást műtötték. Egy csövet kellett az orromon és torkomon át a gyomromba vezetni, hogy az elzáródás miatti folyadékot leürítsék. Alacsony zsírtartalmú diétán vagyok, ami azt jelenti, hogy minden nap intravénás táplálékkiegészítőket kapok az immunrendszerem megerősítésére. A huszadik kemó keddre várható. Mindazonáltal továbbra is dolgozom, és úgy verem a dobokat, mintha tartoznának nekem! Megmaradt a mindig pozitív hozzáállásom, és ezt nektek köszönhetem. Folytatom a harcot!”

Quiet Riot Frankie Banali

Megosztás